MyOTHERSIDE

V. Varga TiborEgy szavadba

Kis egyedüllétbe kis keserűség,

Fáradtan lihegő önsajnálat

Futja köreit a szobámbam,

Besüt az árnyék.

Egy szavadba kerülne,

És magamra találnék.

De csend van. Csend van kint,

És csend van bent,

Némán néznek rám

A múltból az istenek.

Elkallódott, jelentés nélküli

Szavak kísértenek.

V. Varga TiborLasszó

Megfogom valami sötét füst végét,

Lasszót csinálok a jövőből.

Markomba zárom és elkaplak

Nyakadon szorul minden

ami még nem történt meg.

V. Varga TiborPenge

Hajszálvékony suhanás, egy penge szántja a világot

Láthatatlan él, atomokat kettészelő valóság,

Most vágott ketté egy gyönyörűszép álmot.

Párhuzamos életek, önmagukat sem ismerő emberek

Meghaltak majd kétszer újjászülettek.

Meghasadt magam párjára talált.

V. Varga TiborÁllj

Minden keserű a palack nyakában gyűlt össze,

Pohárba öntöm mindazt ami fáj.

Apró kortyokban iszom újra a múltat,

És nincs senki aki az mondaná – állj.

V. Varga TiborA levél

Hallgatom a tollam sercegését,

Betűk gördülnek papíron, gondolkozom,

Miért hallgatózom miközben írok

És hogyan gondolkozhatok ezen,

Miközben rendben összeszedett

Tollcsíkok élednek fel kezem alatt.

Telik az idő, betelik a papír,

Görnyed a lap a tinta súlya alatt,

Elfelejtettem kinek írtam,

És a levél örökre velem marad.

V. Varga TiborCsend

Talán a némaság visszhangzik a csendben

Amikor nem válaszolsz arra amit kérdezek,

Talán megrezdül, talán vibrálni kezd a világ

Ahogy nem csinálod amit akarok hogy csinálj,

Talán tőled nem állok a lábamon. Hangtalanul

Ordítod a testembe hogy nem akarsz.

V. Varga TiborVissza

Visszafele pörgő másodpercek,

Unalomba vesző hetek, mindent láttál már,

A saját életed. Felolvad szemedben egy

Visszafolyó könnycsepp, újra éles lesz minden

Ami múlna. Mondd meddig mész vissza a múltba?

V. Varga TiborFelejts

Felejts, törölj, csiszold tisztára magad,

Papírvékony látomás legyél, roggy össze

A súlytalanság alatt. Légy átlátszó, vagy

tükör legyél inkább, lássák mások kivé

lettek és kivé lettél te, akit a szerelem

gyalult meztelenre.

V. Varga TiborBalsejtelem

Azt sem tudod miért, de ott van,

Idegsejtek habfürdőznek gondban.

Elszáll feletted az árnyéktalan semmi,

Nem tudod többé az agyadból kiverni.

Megszakad a ritmus, fogalmad sincsen

Miért lett hirtelen oly fekete minden.

V. Varga TiborFelébreszt álmomból...

Felébreszt álmomból a keretnek verődő ablak,

Széthessentve álomlényeket, hallgatlak,

Hallgatlak eső, hallgatlak őszi idő, érezlek szellő.

Vár rám valami ott kint, talán csak valami

Homályos éjszaka, szemüveg nélkül, életlenül,

De lehet hogy te vársz rám. Mégis visszaalszom,

Hagyom múlni azt, ami nem volt és nem lesz.

Nem ébredek fel, csak ha tudom – te ébresztesz.

Tibor V. VargaThe time traveller

One wish, and time just flies. I don’t need

A button, I don’t need science or a genie, I only need a dream,

A dream, from there is no waking up... I shut my eyes,

In front of me there is blackness, and there are colours, there are shapes, there are scents, slowly I’m able to realize where I am, how I am, and most importantly, when I am; what I feel is some delusion, some love, some pleasant lifesaving magic, something whole, something like this is the end of the road, stop, there is no further; I feel something simple, a miracle. I feel the scent of your clothes. I feel your skin, I’m intoxicated, but I feel your skin, it is warm, I ask you to let me closer, I feel what is rare, I feel everything which starts secret whispers, I feel something which some people would give everything to feel, I feel something which is everything.

If I opened my eyes, the ceiling of my room would stare back,

White, solemn, scent-less, far from everything I desire,

And although the morning tries to spread my eyelids,

I feel the light coming through my window, I need to wake,

For a little more – please, dream, stay – I keep my eyes closed,

I try to catch the outlines of you fading figure.

V. Varga TiborAz időutazó

Egy kivánság, repül az idő. Nincs szükségem

Gombra, tudományra, dzsinnre, csak egy álom kell,

Egy álom, miből nincs ébredés, lecsukom a szemem,

Előttem feketeség, majd színek, majd formák, majd illatok, lassan képes vagyok felfogni hol vagyok, hogy vagyok, és főleg, hogy mikor; amit érzek, valami mámort, valami ámort, valami kellemes, életeken átívelő varázslatot, valami teljeset, valami olyat, hogy itt az út vége, hogy stop, nincs tovább, valami egyszerűt, valami csodát. Érzem a ruhád illatát. Érzem a bőröd, ájultan is érzem, hogy meleg, kérem, hogy engedj közelebb, érzem azt ami ritka, egyszerre érzek mindent ami elindít titkos suttogásokat, amiért az ember mindent megadna, amiről minden szól.

Ha kinyitnám a szemem, csak a szobám plafonja bámulna vissza rám,

Fehéren, nyugodtan, illattalanul, távol mindentől amire vágyom,

És bár feszíti szét a szemem a reggel, érzem a betóduló fényt, kelni kell,

még egy picit – kérlek, maradj, álmom –  összeszorítom a szemem,

Megpróbálom elkapni a halványodó formád utolsó körvonalait.

V. Varga TiborÉbredj

Mindened átfagyott, kulcslyukon át süvít a hideg

Az utolsó ruhád is magadra teszed, takaró alatt

Vacogva imádkozol hogy teljen az idő, rideg

Teled váltsa fel az olvadó tavasz.

Jéggé vált az álmod. Megfagyott szereplők kék-fehér filmben zörögve próbálják lerázni magukról a kristályokat, de csak porhó hullik, gőzölög valami előbukkanó lélegzet a jégpáncél alól, mozdulatlan minden, de mintha imbolyognának ember alakú megfagyott tömbök, mintha némelyik mondani akarna valamit, mintha eltátanák szájukat az áttetsző jég alatt, nyitott szemükkel is mintha téged figyelnének, mintha lilára vált ajkukat formálnák és azt akarnák súgni a füledbe, hogy

Ébredj!

V. Varga TiborÚjra

Újra életet ébreszteni testben,

Hajnalt adni annak ki feledte

Milyen lélegezni a felszálló párát,

Kinek nem díszítik színek az álmát,

Ki már rég nem gondolt reggelekre,

Téli álomban zuhant csak remegve,

Markolva könnyáztatta párnát.

Hervadt csokorban adtad vissza

Lelkemet. Valami új, mégis

Valami ismerős jár át.

V. Varga TiborVigaszom lehetnél

Nedves, meleg estén vigaszom lehetnél,

Elhinthetnéd hitedet, elhitethetnél hiteltelent,

Hinném amit hiszel, hinnék neked bármit..

Párás, meleg estén, lustán, az egész világ ásít,

Egymásban lehetnénk, átfoghatnánk a jelent,

Elmesélhetnéd hogy az a szó mit is jelent

Amit pont akkor mondtál amikor még volt

Föld alattam, és a fejem felett égbolt.

V. Varga TiborAz örök elégedetlen

Az örök elégedetlen nappal éjjelt akar

Éjjel pedig kívánja a napot,

Nappal millió pontot kíván az égre,

Éjjel csupán egy fénylő csillagot.

Ahogy esteledik, egyre kevéssé kell az éj,

Hajnalban pedig újra vágya lesz a sötét,

Ám van két pillanat, két másodperc

Két törtrésze, amikor a sötét épp

Átmegy fénybe és amikor a nappal

Függönyt húz magára és átcsap éjszakába

Amikor az örök elégedetlen beletörődik

Valami szürke félhomályba, pont az jó neki

Ami van.

Egy-egy pillanatra talán hátra is dől,

Szemét lecsukva, gondtalan.

V. Varga TiborFej vagy írás

Pénzfeldobással döntöttem el négy perccel ezelőtt,

Hogyan éljem az életem, hogy formáljam a jövőt.

Így tudtam csak rávenni magam valami változásra,

Ha írás lett volna, talán várok tovább a világra.

V. Varga TiborSzétesett óra

Szétesett az órám, akkor most...

Akkor most az idő is megállt?

Várhatok míg valaki megjavítja?

De várjunk (várhatunk, most nincs idő,

Illetve de, éppen, hogy most van,

Éppen most várhatunk hosszasan...),

ha megállt az idő, megállt minden,

megállt az órás is, szervíz sincsen,

nincs ki kivegye a mutatókat,

és a helyükre tegyen újat,

nincs ki életet lehelne

rozsdás fogaskerekekbe...

És mi lesz azzal ami mindent összetart?

Nincs ki megszorítaná azt a csavart,

nincs ki megcsiszolná az óraüveget,

vagy aki a helyére újat tehet,

nincs ki lecserélné a régi számlapot,

nincs ki megjavítaná ezt a rámhagyott

régi, halott, kopott, vacak órát...

És ami a legrosszabb, amitől

A legjobban szendvedek,

Hogyha megállt minden, akkor

Új órát kitől vegyek?

V. Varga TiborLáthatatlan

Lenyelni egy pirulát, várni amíg hat.

A sarokban valami formátlan isten bólogat

Leveszem a sapkám, a gyógyszer volt az első

Levetkőzöm lassan, most semmi sem késő.

Meztelenül állok a tükör előtt, nézem

Ahogy lassan olvad fel benne a képem,

Elmosódik, semmi lesz míg előtte várok

Ha lenézek még mindig valami testet látok,

De a többi elveszett, magamnak maradtam.

Nekem az űr, csomagolva, végtelen mély katlan

Mindenki másnak valami látható láthatatlan.

V. Varga TiborTitok

Van itt valami, valami elfeledett, sötét,

Koszos, szöszös, poros valami, egy hazugság...

Poroljuk le együtt, nézzük meg üvegből van e.

Átlátszó.

Érthető, karcos, de mégis tiszta,

Ha a nap felé fordítanád hallanád a hangját,

És ha felvennéd: a szivárványt játszaná vissza.

Megértheted.

Raktározd el, nyeld le, emlékezz.

Mert ha nem teszed és visszaejted a dobozba,

Nekem nem kesereghetsz mikor majd megint

Éhes leszel egy titokra.

V. Varga TiborHajnalban

Hajnalban felkeltem, kisásított magából az ágy.

Felültem, még senki sem volt ébren, egyedül

Figyeltem hogyan lesz feketéből szürke,

Szürkéből kék, kékből sárga az utca,

Hogyan lesz hangtalanból zűrzavar,

Halálból káosz, álomból ébrenlét,

Belőlem valaki.

Te ismertél, te tudnád hogy ez nincs rendjén,

Felkelni? Hajnalban? Kérdeznéd, ráncolnád

A homlokod, hogy mi lelt engem

Miért fordult ki magából a lelkem,

Miért folyik vér ott, ahol nem

Szokott, miért borult fel a rend,

Szűnt meg most a csend.

Megváltoztál. Megváltoztam én is, azt hiszem

Nagyon, máshogy látom a hajnalt,

Azt hiszem most szépnek,

Az éjjelt sem tekintem már

Puszta feketének, inkább valami

Sötét tudásnak, bekebelezek mindent,

Az emlékedet is, így dőlök vissza aludni,

Még van pár órám reggelig.

V. Varga TiborA szerelem városa

A szerelem városában is vannak

Kocka alakú utcakövek, omladozó falak,

Elhagyott utcák, koszos, hangos madarak,

Embertelen emberek és itt is van csend,

Itt is lent a fent, sőt itt is fent a lent.

Megannyi összecsengő lényegtelen részlet,

Talán nem hiszed, vagy rosszabb – nem is érted,

Pedig mindennél világosabb, egyszerű képlet,

Egy apró molekula, egy apró szerelem,

Egy kimondott napsütés, egy törékeny,

Elmúló, halványuló, voltnincs emlék,

Ez teszi széppé, ez teszi naggyá,

Ugyanazok a falak emelkednek

És épülnek várossá, de titkos receptből

Kevert malter tartja össze a téglák lelkét,

Itt nem csap bele villám egy szívbe sem.

Itt nem hagy egyedül, velem sétál a szerelem.

V. Varga TiborVége

Egy elfeledett mozifilm utolsó képkockája,

Ottmaradt feketeség, letörölt könny,

az utolsó szó is felzuhant az égbe.

Nem maradt más, mint hazamenni

Egyedül, nincstelenül, összezavarodva,

A jéghideg levegőbe suttogva, hogy vége.

V. Varga TiborKi vagy?

Egy csészényi valóság - minden ami megmaradt:

Kihűlt kávé, hideg aroma, fáradt zacc, este van.

Fenn akarok maradni, látni akarom a csillagot,

Látni akarom mindazt ami megváltoztatott.

A kávénak hűlt helye, megemésztettem míg

Engem emésztett a változás. Feldolgoztam és

Ráfestettem a falra hogy új ember lettem,

Egy régi és egy más, összeférhetetlen pár,

Meghasadt én, összetört Hold. Mire reggel

Elaludtam mindenhol csönd honolt.

V. Varga TiborVálás

Hallgatom az elfáradt óra ritmustalan ketyegését,

Néha rápillantok a rángatózó mutatóra, kileng a bánat,

Egy merülő elem, egy időtől ragacsos fogaskerék

Zajában siratom anyámat s apámat.