V. Varga TiborAz időutazó
Egy kivánság, repül az idő. Nincs szükségem
Gombra, tudományra, dzsinnre, csak egy álom kell,
Egy álom, miből nincs ébredés, lecsukom a szemem,
Előttem feketeség, majd színek, majd formák, majd illatok, lassan képes vagyok felfogni hol vagyok, hogy vagyok, és főleg, hogy mikor; amit érzek, valami mámort, valami ámort, valami kellemes, életeken átívelő varázslatot, valami teljeset, valami olyat, hogy itt az út vége, hogy stop, nincs tovább, valami egyszerűt, valami csodát. Érzem a ruhád illatát. Érzem a bőröd, ájultan is érzem, hogy meleg, kérem, hogy engedj közelebb, érzem azt ami ritka, egyszerre érzek mindent ami elindít titkos suttogásokat, amiért az ember mindent megadna, amiről minden szól.
Ha kinyitnám a szemem, csak a szobám plafonja bámulna vissza rám,
Fehéren, nyugodtan, illattalanul, távol mindentől amire vágyom,
És bár feszíti szét a szemem a reggel, érzem a betóduló fényt, kelni kell,
még egy picit – kérlek, maradj, álmom – összeszorítom a szemem,
Megpróbálom elkapni a halványodó formád utolsó körvonalait.
Utolsó kommentek