MyOTHERSIDE

 V. Varga TiborÉn vagyok az...

Én vagyok az,

aki tűzből van,

aki ég. Még.

Mert egy lehellet,

egy kis szél elég...

Én vagyok az,

egy száguldó autó alatt

instabil kerék,

egy működő

nyitott vezeték,

koktélpohárban

megromlott keverék.

Könnyű csontú

összeroppant derék,

egy rosszul

összeeszkábált

életveszélyes

veszélyes élet.

S míg a tű fokán

billegve égek

Addig gyere.

Kaparintsd meg

lángomat.

 V. Varga TiborA hajléktalan lány

Egy naphosszú bókkal

meghajolt a világ előtt.

Utcája csöndes lett,

egy pillanatra megállt,

majd mindenki továbbindult,

csak a szél rezzentette meg

kicsit furcsán a fákat.

Ő arccal a föld felé,

homloka oly közel a véghez.

Néha dobnak valami pénzt

a fejéhez, de a legtöbben

csak fejbiccentve továbbsietnek,

tovább az álmok utcáján.

Egész nap, csak a fejében él

a hajléktalan lány.

 V. Varga TiborReggel, gyorsan

Lehajtom. És olyan gyorsan,

mint ahogy az üstökös húz el,

lenyomódik néhány gomb,

leesik néhány levél,

Én csináltam, de mindegy,

mert olyan gyorsan, ahogy

a dolgok történnek,

- szépen, rendben, egymás után,

és ahogy lecsukom a szemem

és egy új napra nyitom ki -

az annyira elámít,

hogy gyorsan úgy

döntök, hogy

belehalok.

 V. Varga TiborJó lenne...

Jó lenne ha érezni tudnám

Azt amit más érez.

Ha kezem nyújtanám és felsegítenél.

Add oda. Belebolondulok.

Félős rozoga vállam nem bírja a terhét.

Földgolyóként nehezedik rá a bánat.

Mint fekete vonat, robog át

szenes füsttel a lelkemen.

Mondd, hol lelhetem azt, ami én voltam?

El van ásva? Meghalt?

Élve temették el az utcasarkon.

Eső mossa, eső mossa a földet.

Talán előbukkanok.

Talán előrobbanok.

Ki akarok jönni. Bár kényelmes az ágy,

Bent meleg a megszokás,

de kifeszít a vágy.

Sok a kérdés, de mégis olyan kevés,

szinte egy.

Mert a válasz rá itt van,

csak az orrom előtt

a Nap lemegy,

lebukik testem, a Föld alá.

És elveszik a fény, ami a választ

megvilágítaná.

V. Varga TiborAntiremény

Tegnap beköszöntött a tél

S Te langyos tócsa, jég lettél.

És – töprengek – nem nagy ügy,

De tudom, azért kemény.

Kristályos hangszálaid

Hangtalan sikolyából

Ordít az antiremény.

Antiremény – messze van,

Messze van a múlt.

Minden megpuhult,

Összement, megfonnyadt.

Elszáradt, meghalt,

Ráncos lett, lekókadt...

...

Így viszlek mindenhová

A hónom alatt.

Az antiremény eltömődött

Pórusaimba ragadt.

V. Varga TiborEsti ima

Most, hideg víz, benned úszik élettelen testem. Életemet habjaiddal a múlt vásznára festem. Úszom, úszom, úszom a távolba, a semmibe, énistenem, jóistenem, lecsukódik már a szemem. És a tiéd? Nyitva atyám? Ha igen, ha talán… akkor boríts éjtakarót reám. Vigyázz mindenkire, mindenki másra, és ha a holnap kiásna, ne gondoljanak rám, csak magukra, mindenki másra.

V. Varga TiborMind-egyre-megy

Most ugrom. Megyek. Nem megyek? Ugrom?

Visszalépett. Hazament. Next time, majd.

Haj de jó is annak ki a mindegyre hajt.

 V. Varga TiborAz első slukk

Az első slukk: leszívod.

Minden olyan más. Bódulás,

hanyatlás, egy új világ.

Kinyílik egy új virág.

Mámor. Ámor.

És szívod tovább,

égeti a torkod,

tudod hogy létezel,

csak benne, a füstben.

Belülről csiklandoz,

kívülről éget,

ennek semmi sem

vethet véget,

Beleivódik a kezedbe,

a körmöd alá megy,

s felszáll a fejedbe.

Kívánod, csinálnád,

de nem mindig megy,

S ha beteggé válsz:

dönthetsz. leteheted.

Én most rágyújtanék.

egy új szálra. Újraélni

a varázst. Hátha.

Tudom, hogy megint

minden olyan más lehet,

hogy beszippanthatnám

finom, füstös kezed,

belédivódnék, ahogy

a Te füstöd tapadna hajamra,

nem hagynám többé

magamat magamra,

magadat magadra.

V. Varga TiborArcomon a ránc

Arcomon a ránc

duplájára mélyül:

Gondolat.

Kisimul, vége.

Hagyd rám a dolgomat,

a tiéd a Tiéd.

Tessék? Hogy miért?

Nézd, micsoda szakadék,

benne végtelen hosszú

folyó hömpölyög.

minden pórus

szárazságért könyörög,

csurog a szakadékban,

csurog a könnycsepp,

Elkopik az idő: a kettőből négy lett.

Négy lett, kettő négyzet,

két kör. Átsimul, simogat,

gyűlöl, majd borogat.

Jól van, takarj be,

takard be ráncomat.

Nemsokára elalszik

a félhalott áldozat.

V. Varga TiborKépzeld el

Képzeld el,

hogy csak mész az utcán,

szokásos gondolataidban tipródva,

mindennapos utadon.

Töprengsz a huzaton,

töprengsz a semmin.

Elhúz egy villamos melletted,

elhúz egy vonat haza.

Nézel előre, nézed az elmosódott tájat.

Csíp a szemed, estére mindig elfárad.

Becsukod. Kinyitod. Csíp.

Még mindig, most se más.

Mókuskerékbe szorítva

egy álomban bátran,

de az életben soha.

Ki tudnál törni.

Nem fogsz.

Az élet ha feléledt,

Te savanyú álmodban maradsz,

minden a te némaságodtól rekedt.

Képzelet.

Képzeld el,

mert csak ez maradt neked.

 V. Varga TiborA barinőm diplomaosztójára diplomavers

Fontos e a diploma?

Ez örök kérdés, mondhatni:

diploma-talány.

Válaszol rá egy szürke kosztümös

diplomatalány,

kinek kezében

3 vadiúj oklevél zörög,

borítójuk időtálló,

értékük örök.

Válasza frappáns,

humoros és remek,

mondata összetett,

kijelentő, s kerek.

„A diploma jó,

Anyaga papír,

Kívülről szép,

Állat a tapír.”

(Mondta kecsesen a lakásban ő,

Rajta kívül nem volt a lakásba’ nő.)

V. Varga TiborA mosógép

Csak forog a dob,

esnek le a ruhák.

A mosógép vadul

pörgeti a centrifugát.

Néha eszméletlen gyors,

néha csak lassan vánszorog,

de csak forog körbe,

csak forog körbe a dob.

V. Varga TiborFulladás közben

Szétfeszítette fulladó testemet.

Lelkemről lehullott a lakat:

Felülről nézve láthattam magamat.

Egy kis pont, sok másik között

Kegyetlen való, teljesen lenyűgözött.

Elvesző kis semmi, nem ő a legnagyobb.

Semmivel sem több, mint egy elnyomott

kis csikk. Áradó energiák, varázslatos út?

Holdbéli táj, ahol minden legyalult.

Szél fújja, talán felkapja, elviszi.

Ha akarja nem, de ha akarja leteszi.

Kényére kedvére, csapkodja, szakítja

Eltöri, szétvágja, messze elhajítja.

Mint végtelen univerzumban a kis hitvány Hold

Olyan kis maszat, nadrágszínű folt,

Amit az első csepp eső gond nélkül letarolt.

Felülről nézve szomorú volt.

Visszajött hát végül,

hogy jobb kedve derítsen,

Valami mentőcsónak legyen,

ami a habok között segítsen.

Holott ott volt bennem mélyen

– a léleknek gondolatban adtam át –

hogy a végtelen univerzumban

sodródó jelentéktelen Hold barát

Hozza meg fulladó testemnek

az életmentő apályt. 

V. Varga TiborIdő

Olyan sok van belőled,

Csippent ki egy darabot

Ha elveszek egy kicsit,

még bőven marad ott,

Tikk takk, haladj,

gyorsan, lassan,

Tengernyi sok

kürtő, katlan

Minden egyes

szekundum.

Takk, tikk, takk,

Olyan ferde ritmus.

Rád mindig számíthatok,

Én az okozat, és Te vagy az ok,

Te vagy, én csendben benned vagyok.

V. Varga TiborDolor

Ebben is az a legrosszabb,

Hogy bizonytalan.

És mennél, de maradsz.

Türelemjáték?

Meg is halhatsz!

És mondják, hogy ne félj,

Vagy tolnak, hogy félj.

De nem szakadhatsz ketté...

Te meg ülsz. Egyre nagyobb

gondokat szülsz. Vársz.

Jobb lesz.

V. Varga TiborAz első ember

Kész vagyok.

Tényleg. Elkészültem.

Felettem süt.

Alattam csobog.

Alattam dobog.

Hozzám szól,

Elolvadok.

És azt mondanám.

Jól van.

Jól van ez így.

Név nélkül hív,

És ha ezt teszi,

Megyek.

És eszem bármiből,

Ha azt mondja,

Egyek.

Mert belőle vagyok,

S Ő belőlem ered.

Név nélkül hív,

És ha ezt teszi,

Megyek.

Hová? Mindegy.

Mindegy ha Veled.

naiv vers

Van istenem de buta

van szerelmem de csúnya

bolond vagyok szánalom

kilátszik a bánatom

a gyerekek csúfolnak

vénasszonyok pofoznak

de ha eztet magunom,

Úr, lépek túl magamon,

az Istenem zseni lesz

a szerelmem: Dzsenifer Lopez

V. Varga TiborHó

Jégcsapok. Hónapok. Hol vagyok?

A metsző havas szél betemette mindenem.

Körülnézek, hó borítja egész földi életem.

Elvesztettem a kapcsolatot, merre lehet?

Talán majd megkérdezem magát a telet.

Úgyis csak rámnevet, nem érdekli semmi.

Talán ha megpróbálnék, el is tudnék menni!

De jobb itt, most elhagyom a testem.

Úgyis mindig ilyen helyet kerestem:

Elvágott kábelek,

Szétfagyott szavak,

Jeges törött emlékek,

Kísértő szellemek

Jó, hogy itt vagytok,

De hagyjatok békén!

Csak kihűlnék... mindent elintéznék én.

Jól vagyok itt a fehérség közepén.

Mert akármerre nézek, hó!

Hó hullik, hópehely az utolsó kincsem.

Hó van mindenhol, hó van túl és innen.

Átfúj a havas szél, olyan gyors lesz minden.

V. Varga TiborSzavak helyett

Kilehelve ezt a pár szót

Egyre hidegebb lesz.

Több nem maradt.

Sűrű, havas, keserű tél

Olyan közel engedsz

Magadhoz hogy szinte érzem

Jégkása gyomrodat.

Emészd meg a hidegeddel:

Itt van pár gondolat...

(Talán megolvaszt

egy kis havat.)

V. Varga TiborŐszi álom

Irmának

A vánszorgó idő

ajtajához kulcsot

formál az őszi álom.

Eljön majd a reggel,

s csókjaidat ajkamon

találom.

V. Varga TiborFekete lyuk

Nem zavar senkit a végtelen, véget hozó tudat (zavarnia kéne),

hogy az Ember egy nagy fekete lyukat szippant az élet közepébe?

Belerikácsol a sötét Szférazenébe,

Eltöri a bolygók tompa visszfényét,

felborítja az idő és tér egyetemes függvényét.

Megcáfolja az energiamegmaradás törvényét.

Figyelmen kívül hagy minden egyenletet,

Visszafelé olvas fel minden történetet,

Nem érdekli vörös óriás, fehér törpe,

Hogy az egyenes fény csak itt lehet görbe...

Nem zavarja, hogy én, utolsó gyermeke

már csak hűlő napkorongok között bolyongok.

Itt annyi minden van, és nem marad semmi...

Tényleg ilyen sokat ér utolsónak lenni?

V. Varga TiborFogadj be!

Messziről is fénylik.

Pedig nem is látom.

Túlvilági otthonom

Most mélyen inhalálom.

Befogadom. Gyere!

Várj meg Te is engem

Gyönyörű kis hajlékom,

Hol életemet kezdem!

V. Varga TiborA szikra

Kattog, pattog a tűz,

Kirepül egy szikra.

Talán betelt a pohár,

Talán megunta.

Talán nem akarta,

Hogy Ő is elégjen.

Hát most kiszállt,

Most száll a sötétben.

Most száll a sötétben

Egy kis parázs,

A környezettel

Kontrasztban.

Fénye most az égen

Csak Neki,

És a Holdnak van.

Pár másodpercre

Egy Isten lehet

A földek felett.

Egy pillanatra

Ő ég most

A lelkek helyett.

Bírja az eget,

A folyót és a medret,

Végtelen lángokból

Most végre tett lett.

Pár másodperc,

Sebes rükverc.

Tüzet kíván vissza

A vakmerő hontalan,

De a hideg homokban

Eltűnik nyomtalan.

V. Varga TiborKérlek, ne

Kések mardosnak,

Éget a fehér kín,

Remegő kézzel

Fájlalom Magam.

Nem találok semmit,

Elvesztem a végben,

Itt ülök. Messze.

Egyedül. Tétlen.

V. Varga TiborMásodpercek

Peregnek a másodpercek,

mindegyik nehéz,

Peregnek a falról,

mint a száradt penész.

Peregnek a szívembe,

mint alvadt vérrögök,

Az egész testem Érted,

Az Életért könyörög.