V. Varga TiborFulladás közben
Szétfeszítette fulladó testemet.
Lelkemről lehullott a lakat:
Felülről nézve láthattam magamat.
Egy kis pont, sok másik között
Kegyetlen való, teljesen lenyűgözött.
Elvesző kis semmi, nem ő a legnagyobb.
Semmivel sem több, mint egy elnyomott
kis csikk. Áradó energiák, varázslatos út?
Holdbéli táj, ahol minden legyalult.
Szél fújja, talán felkapja, elviszi.
Ha akarja nem, de ha akarja leteszi.
Kényére kedvére, csapkodja, szakítja
Eltöri, szétvágja, messze elhajítja.
Mint végtelen univerzumban a kis hitvány Hold
Olyan kis maszat, nadrágszínű folt,
Amit az első csepp eső gond nélkül letarolt.
Felülről nézve szomorú volt.
Visszajött hát végül,
hogy jobb kedve derítsen,
Valami mentőcsónak legyen,
ami a habok között segítsen.
Holott ott volt bennem mélyen
– a léleknek gondolatban adtam át –
hogy a végtelen univerzumban
sodródó jelentéktelen Hold barát
Hozza meg fulladó testemnek
az életmentő apályt.
Utolsó kommentek