MyOTHERSIDE

V. Varga TiborMozgásban

Ha tudnád hogy hozzád száll fel

a füst, az ábránd, a gondolat...

A gondolat, az ábránd, a füst

markolássza torkomat,

torkomat markolássza,

rekedt hangon elfullad,

elfulladt hagján rekedt

sóhajok jutnak ki a térbe

a tér végtelenjébe, oda

ahol senki sem volt még,

még senki, sehol, senki

még senki sem volt sehol,

sehol senki,

sehol senki...

Jó lenne egy

kicsit...

jó lenne egy

kicsit pihenni.

V. Varga TiborIma a múlt hazugságaihoz

Köszönöm neked hogy felkeltettél,

átaludtam volna a napot,

Köszönöm hogy mikor halódtam,

nem küldtél hozzám papot,

Köszönöm hogy neked gyónhattam,

egyenesen neked,

Köszönöm hogy felnevelhettem

jövő-gyermeked,

Köszönöm hogy most megengeded,

hogy belenézhetek a kútba.

Köszönöm hogy átmehetek

a túlvilágon túlra.

V. Varga TiborVégre

Most belédhasít, már rég vége.

Csak fekszel, halva-élve

újra semmit sem értve,

két kézzel markolva 

a légüres égbe.

Tudod hogy mostantól

más lesz. Más lesz.

És most könnyek peregnek,

az arcodba égve.

V. Varga TiborVan egy sugár

Van egy sugár,

nem ismeri a többit, viszont őt mindenki ismeri,

azaz csak azt hiszik hogy ismerik, mert igazából nem,

igazából senki sem tudja mivégre van itt, mit csinál,

mi a lényege, miből van, mi a célja, és főleg, mit akar

vele, veled, velem, belecsapott a szívedbe, belecsapott,

becsapott, aztán kicsapott, ott hagyott, levágta a

biztosítékot, meghalt, feléledt, újra meghalt, de miért?

V. Varga TiborBorús időben

Borús időben a szemedbe néz.

Kiolvasod szeméből a magányt.

Talán rájössz, hogy ő, aki egyébként

Te vagy a hetesbusz koszos ablakán,

egyszerre ülsz a szakadt bőrülésen,

és egy mocskos padon, a blahán.

Rájössz, talán.

V. Varga TiborMegszólal a jövő

Megszólal az jövő,

talán ismeritek, talán nem, van az az érzés,

amikor behunyod a szemed és egészen kristályosan,

pontosan, tisztán látod mi lesz, és kinyitod a szemed,

visszacsöppensz a valóságba, megint hideg az idő,

elhagyott a biztonság, megfagyott a termés, lelassultak

a szavak, és megint behunyod, megpróbálod visszacsinálni,

de már nincs ott, és szikrát csiholsz, álmodni akarsz,

azért égsz hogy visszajöjjön, mert tudod hogy amit

láttál, az a jövő, az megmásíthatatlan, mint a múlt,

és minden megtörténik, aminek meg kell történnie,

és amikor erre rájössz, akkor megszólal a jövő,

hozzád beszél, téged akar, magába ránt.

Eggyé válik veled.

V. Varga TiborPótolni az űrt

Pótolni az űrt. Kinyitok egy könyvet.

Olvasom a semmit, letörlöm a könnyet,

Olvadnak a sorok, homályos az egész,

Messze vagy te kiszakított csonka rész.

Messze vagy, és azt sem tudom hol.

Van valami fogalmad – így távolról –

hogy merre mozog bennem az élet?

Hogy a szívemnek hiányzik a véred?

Összeáll néhány hanggá a néma csend,

tudom, ez megint nemet jelent.

Hagyom hát. Hátradőlök, erősen fogom,

ha szorítom tán nem vérzik nagyon.

V. Varga TiborMosolygós fej

☺

Görbül a mosoly,

felfelé ível,

csodás karrier.

Mellette szép,

vidám csillogás,

nevető szemek,

arcán megjelent

pár nevetőránc is.

Olyan kár, hogy

csak digitális.

Hívj, hívj!

A telefont nézem.

Várom a rezdülést.

Néha odakapok, de nem az.

Valami fantomhang.

Oldalrasandítok.

Világít? Zümmög? Rezeg?

Cseng? Pittyeg? Berreg? Ketyeg?

Csend. Végtelen csend.

Végtelen csendben várom

milyen lesz életem,

vagy milyen a halálom.

V. VargaTiborHalálom óráján

Mint elhalkuló fénytelen derengő csillag,

talán még van pont két szavam.

Mindkettő az lenne, miért, szerintem.

Hívő voltam. Miért lettem hitetlen?

Az érzékeim a fűbe hullanak,

késő tavasz van,

bokrot metsz rajtam

a keserű tapasztalat.

V. Varga TiborA magány

Tántorogsz.

Minden pillanatban

eldőlnél olyan

kibaszott pofonokat ad

a magány.

(Rím lehetne rá:

talány, a lány, arány,

de nem kell,

elég volt, aludj el)

V. Varga TiborGyász

Ha létezik olyan, ami mindennél rosszabb lehet,

az az emlékezés és egy hosszú élet - nélküled.

Most a világegyetem összes atomja, síró lelke

Azt hiszem veled, velem, velünk van megtelve.

V. Varga TiborA buszon

A gyorshetes busz karcos ablakán

Néhány apáca és néhány kurva

együtt néztek át a mai nap hajnalán

a másvilágra, az Erzsébet hídon túlra.

Nem történt semmi,

csak egy mentő szirénája...

Mindenki visszatért hát

Saját világába.

V. Varga TiborSzabadság

Most képzeld el azt,

hogy Te ülsz le míg a többiek állnak.

Te vagy első, az első tapsodra mindenki

fejvesztve őrül meg, zeng a vastaps,

Te vagy a sztár. Egyéniség, egy egyéni

ég, egy saját zenit önmagad mennyboltján.

Egy kalandvágyó senki ki túlad sarki kisboltján,

most felkapja hátára a semmihátizsákot,

a szabadságtól szétrobbanva látja meg

a rég áhított napvilágot.

V. Varga TiborPofon

Átmegy a kezed,

nincs erőd.

Légből vagyok.

így fogok nevetni

mindig ha pofont kapok.

szerettél volna?

szerettél volna nagyot ütni?

szerettél volna ha tudnék?

...ha tudnék megfeszülni,

meglendülni, visszaütni?

szeretted volna azt?

faszt...

V. Varga TiborAz ököl

Az ököl,

lesújtana, és le is sújt, roppan a csont.

Nem a csontnak kellett volna eltörnie,

hanem valami cserépnek, téglának, fadarabnak,

botnak, amit alátettek, amire a ráütöttél.

De a csont törött. Két ujj, két kézközép, véres,

felhasadt bőr, véraláfutás, egy halott csukló,

néhány elvesztegetett hét, ahogy viszket a gipsz

alatt, néhány kényelmetlen hét, ahogy nem

tudsz írni, néhány idegesítő hét, mert nagyon

hülye vagy, néhány önmarcangoló hét, mert

nagyon hülye vagy. És mindennek tetejébe,

az örök szégyen. Ami soha nem változik.

Hogy hülye vagy.

V. Varga TiborKaland a villamoson

Elkezdődött a nap,

és én azt sem tudtam hogy merre megyek,

a villamos örjítő hőségében még idegesítőbbé váltak a legyek,

néha kinyílt az ajtó és már vártam a beáramló szellőt,

mivel nincs légkondi, de nem jött más, mint izzadt testek,

testes izzadsággyártók, hangos deszkások, füldugós menedzserek,

viháncoló tinilányok, elcseszett életek, piszkos kabátok,

néhány hajléktalan szomorú sors, és persze ott voltam én,

na meg az első sugár a hajnalban, egy nő. Nem volt magas,

sem alacsony, a megállóban ült a padon, én soha nem ülök le,

kint sem, bent sem, pihentet az állás, de mindegy, mert a nő

felszállt, bent meg mellémált. Illatos volt, talán kicsit túl is,

friss volt, mint a tavasz és olyan volt az egész, mint valami

vers. Áramlottak a fejemben a sorok, fülledt volt minden,

én lenyeltem a rágóm és lopva nekidőltem, talán érzi, talán nem,

mindegy, mert nekem innen már jó lett a napom és

leszálltam, mentem az utamon, célt kapott a lélek, a testé

lett a jutalom, elkezdődhetett a nap és véget érhetett

egy addigi élet, újjászületett egy felnőtt és egy rég lejárt

békávébérlet.

V. Varga TiborÁLom

Van hogy eljátszom az álmot,

belefekszem, kihordom,

átélem, megeszem, kihányom.

Van hogy van három fiam

és három csodaszép leányom.

Az egyik mindig a legidősebb,

de van hogy mindegyik egy

és...

elalszom.

Néha csak égek a máglyán.

Máskor engem ér király kegy.

Elalszom. Felébredek. Egy

más világ van. Aztán ott is

lehajtom fejem, a sötét

másvilágban. Hol alszom most?

És hová ébredek, zavar

a téboly. Hol éljek igazán,

ha csak néha vagyok néhol?

Ébredezem. Lecsukom a szemem.

Játékba kezdek, és valamikor

nem jövök rá, hogy ez nem az.

Itt nem szabad, mert itt

minden hideg, rideg, pideg,

sideg, lideg. Itt nem játék

a szó. Itt az álom az

őrültnek való.

V. Varga TiborMondd

Mondd meg tudod e állni, hogy

megüss, mondd hol fog megállni a kezed a levegőben,

mikor fog megdermedni a pillanat, hogy onnan kezdődjön

újra minden, hogy lassan elinduljon a kezed és végigsimítson,

Hogy végre azt mondd – Mondd, szeretsz? És én azt mondanám:

Aludj szépen. Én itt leszek.

V. Varga TiborÚton

Suhogós esőkabátomban kelnék útra,

Nem felejteném otthon a sapkám.

Ha az útszélen megkérdeznék: merre?

tovább ülnék csendben a padkán.

Ez egy belső utazás, egyhelyben járok.

Ide nem jöhetnek el barátok. Ide nem.

Ide nem jöhet el család, barátnő,

itt nem segít talizmán, varázskő.

Itt én vagyok. Egyedül én.

Csak én játszom egyedül

egy elszakadt húron

a magányos úton,

önmagam közepén.

V. Varga TiborSemmi más

Semmi más

Nincs változás.

A hó hullik,

a pillanat illik.

És ha mindig ez van,

ezt akkor sem illik.

 V. Varga TiborCsomagban érkezel

Félreteszem, elveszem.

Most már elveszem.

Kicsit vacogsz, fázol,

Bújj ide.

Biztonságban vagy,

válaszolok, ha kérdezel,

összeraklak, ha szétesel.

Elfogadtam, hogy Te is,

Hogy Te is csomagban

érkezel.

V. Varga TiborÜresen

Üres a lélek, üres e lap.

Csak ez a kettő üresség maradt.

Mit kezdjek nélküled? Ha nem lesz több minta?

Eresztek, elfolytam, nincsen több tinta,

Esély nélkül reszketek a papír fölé hajolva,

Ha tele lennék végre, az is üres volna.

 V. Varga TiborVáza

Halovány vázad áll csak itt.

Te nem.

Valahol messze jársz,

ott ahol én nem lelem

azt ami vagy, ami benned van.

Ha van. Ha benned.

Egyszer minden vonat elmegy.