MyOTHERSIDE

V. Varga TiborValamilyen

Van úgy, hogy az ember valahol valamilyen,

aztán hazamegy, és otthon másmilyenedik.

Érdekes, olyan nagyon jó volt valamilyennek!

Csak otthon érzi magát valamilyenen idegennek.

Másmilyenné válik, unva azt, hogy van egy másik,

Pedig talán pont otthon, a szerettei végett

Kéne legjobban bírnia a valamilyenséget.

V. Varga Tibor3 perc

3 perc alatt

Felszállhat az éj,

Leszállhat a este.

Megszállhat az ihlet,

Kiszállhat a lélek,

Elszállhat a sóhaj,

A szó:

Ideszállhat,

Odaszállhat.

Mindez

Mindössze

3 perc alatt.

V. Varga Tibor(Hun)Vágy

Este, ébren.

Amikor senki más

Alattam alszik egy ország.

Hortyogás, szuszogás,

ismerős zajok után

Álmodozom.

Reggel, ébren.

Mint mindenki más..

(Itt mindenki más..)

Nyüzsgő kis hangyák,

Tőlük akár alhatnék tovább.

Dudaszó, Csattanás,

Nektek is hiányzom?

V. Varga TiborÚj ciklus

Elmúlik egy ország,

A repülő szárnya mögött

Kerozingőzben elmúlik.

Egy új ciklus kezdődik.

Egy szünet után.

Nyári szünet, iskola.

Az élettől egy új teszt.

Hogy is hívják ezt?

Művészberkekben:

Korszaknak.

A kocsmában:

Borszagnak.

Minden máshol:

Nem is hívják,

Jön magától.

Mint újszülött

pottyan ki

a halódó

Megújulásból.

V. Varga TiborHárom és fél

Irmának

Három és fél hónap.

Ennyi odaát.

Egységnyi idő alatt

Ki tud több csodát?

Lement a nap,

a nyár siratja

önmagát.

Három és fél hónap.

Ennyi odaát.

V. Varga TiborSzerelem

A szerelem nem ismeri az időt.

Gondoltam most versbe öntöm.

És már több órája fölötte ülök,

Rossz rímek elől menekülök,

És izzadok, hogy mi lesz ezzel...

De talán ennél több nem kell?

V. Varga TiborLezárt világ

Lezárt világ.

Tudod, nincs

semmi más.

Egy villanás.

Ismered?

Őrült körben

Repül a légy.

(S a légy Te vagy.

S Te vagy a légy.)

Kék fény világít

Az életed közepén.

S Te körbe mégy.

Pörögsz, sürögsz,

Forogsz, kívánsz,

Szeretsz, imádsz,

Harapsz, álmodsz.

Mindent összevéve

Gyorsulva zuhansz bele.

S gyönyörbe sülve,

Csodává égve,

Túlvilági álomba

halkulva

Zümmögöd,

Hogy megérte.

Lezárt világ.

Tudod, nincs

semmi más.

Egy villanás.

V. Varga TiborAdj egy szilánkot

Jött pár véletlen sejt, és lett belőlük: Élet.

Ó, semmi... Talán mindegy kivé lett.

Zajtalanul, halkan sírva tele az anyaméhet

Sajgó szívbe, a múltba és a jövőbe tépett.

Eképpen látott meg először fényt, s érett

Fővel is végig látta ez első emléket.

Alszik. Már oly nagyon rég hazatévedt,

Teli koponya s néhány kanóc, halálba révedt

Tekintet. Két szem. Üreges. Ma feléledt.

Itt van, felébredt, és köszönt engem. Téged.

Leróhatatlan tisztelet jár Neki. Neki tényleg.

Adj erőt! Adj csontot! Egy szilánkot. Kérlek.

V. Varga TiborGondolatfolyam

Mi a szeretet?

vagy akkor mi a gyűlölet?

Mi vagyok én, és mi az Isten?

Ki dönti el, hogy van e, vagy

Nincsen? Persze, kedd esti

Gondolat, ügyes voltál,

Aludj. De kérlek...

Ne kérdezd hogy mik ezek,

Mert az egész élet

Mindenféle lehetőségek

tárháza, jutalomkártyák

ki- és ki nem használása.

Csillagok együttállása...

Szóval ilyesmi.

És talán pont ez a dolog,

(vagy az a dolog)

Mindenkinek más,

Nyomás ez után,

És ott egy újabb kérdés.

Kapd el!

Felkelsz reggel, kérdés,

elalszol, nincs válasz.

És egy így megy végig.

Néha eljutsz a szeretettől

Például az önzetlenségig.

Néha nem.

Néha üres vagy, mint egy

tejfölösdoboz, amiben

már nincs tejföl, tehát

már nevétől megfosztva

- mert tejfölösdoboznak

már nem hívhatjuk -

kérdezi a prérin, hogy

Ki vagyok? Nézzük csak.

Üres vagyok. Én vagyok

Üres? És mióta és meddig?

És tényleg?

Nekem ez így nem tetszik,

Kitalálnék pár választ,

Persze csak ha nem fáraszt.

Titeket. Mondaná ezt a

Többi üres doboznak,

Amit Vele együtt kidobtak.

És nincs semmi,

Mert rajta kívül mindenki

Igénytelen.

így jobb híján magán

töpreng, magán rágja magát,

Rágja magát egy pontig.

Eddig. Ekkor azonban

ez az elrágott,

üres, magányos

régi valami ott kint

Elgondolkozik,

Hogy milyen gyorsan eljutott

A szeretettől

A tejfölösdobozig.

V. Varga TiborA düh

Mi a düh?

Kiélted a hatalmat magad felett? Ordítottál? Megnyugodtál? Miért volt jó? Jó volt? Miért nem? Hogy érzed magad utána? És ha már itt tartunk hogy érezted magad előtte? Mi változott? Kihez kiabáltál? Hozzá? Magadhoz? Vagy Istenhez?

A düh. Hozzá. Magadhoz. Istenhez. Mi a düh?

Arcodba vágom mindenem.

Gombócba gyúrom az életem,

És addig dobállak Vele, amíg el nem pusztulsz. Igazából, ha előbb megnyugszom, akkor lehet hogy életben hagylak. Még nem döntöttem el. Az elején senki nem dönti el, hogy meg akarja e ölni a másikat, vagy nem. Ez szerintem egy fontos dolog, ha meg akarjuk érteni a düh lényegét. Lehet hogy

van néhány körvonal,

néhány segédegyenes,

de semmi sem tiszta.

Nem tiszta a gondolat,

csak foltokban látom az arcodat. Homályos. Közben meg igazából ömlesz. Amikor a markoló kinyílik és zúdul a föld. Senkit sem érdekel, hogy kié a markoló, miért ide szórja a földet, mi a föld, van e Isten. Hullik a homok. És ha a markoló kinyílt, a földet már kurvára nem állítja meg semmi. Egyszer kezdd el. Legyél részeg, de az is jó ha józan vagy.

A düh nem válogat.

Add meg magad. A düh az egyik testnedvünk. Igazából ha azt szórjuk a másikra, semmivel sem különbözik az érzés, mintha leköptük volna, vagy lehugyoztuk volna, vagy esetleg leszartuk volna a másikat. Semmivel. A düh megaláz. Minden értelmet nélkülöz, de emellett a legértelmesebb. Logikus, de hideg. Üvölt.

A düh az üvöltésközpont, a sírásközpont, és a gyilkosság/öngyilkosságközpont által határolt jól meghatározott agyi területen foglal helyet, innen jár el néha.

Nekem három dühöm van.

Az elsőt elneveztem Hurrikánnak. Jóban vagyunk, bár csak egyszer találkoztunk. Ő egy olyan titán, vagy istenség, aki csak akkor lép elő belőlem, ha betelik egy adott mélységű tartály. Ekkor azonban nem csak szelíden csorog le a szélén az a kis mennyiség ami nem fér el már benne, mint a pohár sör tetején a hab, hanem mint az említett markoló. Kinyílik, és minden kijön. Utána csönd van, nyugalom van. Utána új élet van. Ritkán találkozunk. De akkor nagyon.

A másodikat Fekete doboznak hívom. Neki nincs alja, nem igazán tud kinyílni, mindent tud. Na jó, persze, ki tud nyílni, meg lehet tudni róla dolgokat, de ha egyszer igazán kinyílik, akkor az bizony felreped. Margit híd.

A harmadik neve Ostor. Csíp, harap, de begyógyul. Legtöbbször azonban az én hátamat éri, ami azért furcsa, mert a nyele is a kezemben van. Az ember meg olyan állat, aki magát bántja. Mert az ember ugye elvileg értelmes. Sapiens. De az a baj, hogy az ember túl értelmes. Sapiens sapiens. Quod erat demonstrandum. Az ember hajlamos újra és újra használni az Ostort, elővenni nap, mint nap, és piros hurkákat képes varázsolni a saját, a saját hátára. És persze a hátára, hogy ne lássa meg másnap, és újrakezdhesse. Biztos, hogy túl értelmes?

Milyen a düh? A düh őszinte. A düh nem hazudik, mert nem tud. Hamis düh nincs, mert ez nem színjáték. Sok érzés van, amit lehet játszani, de úgy érzem, hogy a mély dühöt mímelni nem lehet.

Szóval, ha össze akarom szedni, akkor a düh őszinte. Nagyon.

A düh fájdalmas és ritka.

A düh vak, vagy rosszul lát. Vagy jól lát.

A düh egy ima (a legfeketébb ima).

A düh Te vagy, de másra fogod.

A düh célpontja Te magad vagy. Ha nem, akkor máson keresztül vagy magad. Ha még ez sem, akkor a düh célpontja Isten. Isten mi vagyunk.

A düh örök. A dühnek, mint mémnek küzdenie kell saját fennmaradásáért.

Nem kell küzdenie.

V. Varga TiborHomokóra

Látlak. Ott. Messze.

Homokszemeket

fúj a szél a szemembe.

Onnan jön, fentről,

a messziből.

Talán a másik felem.

Szerinted? Szerintem

Mindenki egy porszem,

én is az vagyok.

Hatalmas homokóra

egyik felén

Várom a másikat.

Szerinted? Szerintem

Szép gondolat.

Essen a homokeső,

teremtsen hegyet!

Hadd válogassak.

Hadd találjak csak

Egyetlen egyet!

Szerinted? Szerintem

Nehezen megy.

Lassan megy.

De látod. Megkerestelek.

Hát most szorítsd

A kezem és nézz

A homokszemembe.

Fordul a homokóra.

Most már Veled

Esem le.

V. Varga TiborSzámok viharában

Számok viharában

Kapkodom a fejem,

Műveletek erdejében

Kérdezem Tőled.

Ma hová érkezem?

Mi lesz a vége?

Holnap mi kerül

A napom elejére?

Eljutok hozzád éjfélre?

Mondd, mi lesz

A fejem fölött?

Pozitív szám lesz?

Vagy az ellenkezője?

(És a meglepő, hogy)

Mindegy! Csak legyen

Valami végre!

Mindegy! Csak legyen

Végre abszolútértéke...

Nagy kérés?

V. Varga TiborMentő

Jó látni, amikor a mentőautó előtt

Szétválik az egész autótömeg.

Csúcsforgalom van.

Ott kint. Itt bent.

És már hallom a szirénát.

Szirén, szirén szirénát,

messziről, de tisztán.

Hallom kristálytisztán

Az ereimben siet, a véremmel

Kering a sejtek között az autó.

Már csak pár pillanat, szemhunyás,

És tényleg nínó, már a pitvarban

Száguld... Egy ideig a semmiben.

Majd megáll. Az ér, az egyirányú

utca már a múlté. A jelen a világ.

A szívem. Kitágult. Pulzál. Befogad.

Szakaszosan. Ütemesen.

Befelé. Sodródj,

ments életet!

V. Varga TiborFelhőtlenül

Annyira nyugodt, kikapcsol.

Csónakban ring a tudat,

Testemben pedig mint

kés a vajban

(egy nagyon forró kés...

késésben van a vaj,

a késhez képest,

olvad az él ölében,

folyékonnyá válik

saját örömében),

siklik a boldogság.

Tejút vagyok, csorog a tej

márványfehéren pancsolok,

és minden olyan puha.

És elpárolog minden ruha,

és meztelen vagyok, mint

Maga a boldogság, a ritka váza.

Folyékony arany, olvadnak

az ékszerek, súlytalanságba

olvadnak, és csillám fénnyel

léggömbként szállnak az égbe.

Végre! Könnyű vagyok.

Végre! Talán annyira egyszerűen

kifejezve, mint amilyen egyszerű

egy darab fa (, ami egyébként

csodás faragvány lehetőségét

lebegteti meg. Szem kell hozzá.):

Ez nagyon jó.

Ez nem válhat rosszá.

V. Varga TiborMinden egyszerre

Miért kell mindig nekem döntenem?

Minden egyszerre. Egyszerre jön, persze.

Nincs törtszámnyi öröm, a boldogság kvantált,

Lehet hogy kettes számrendszerben mérik.

Ez olyan 0, vagy 1 dolog. Mint az ihlet.

Kopogtat az ajtómon, kint marad, vagy bejön.

Nincs olyan, hogy csak öt percre beköszön.

Az is vagy van, vagy nincs. Nem bonyolult.

Kihasználni, na az már az. Az nagyon.

Olyan, mint egy hatalmas vagyon,

Amit elémtolnak. Tessék. Kezelhetem.

Látod, így van. Néha sikerül, néha nem.

De miért kell mindig nekem döntenem?

V. Varga Tibor(megmaradok)

Ugyan volt már jövőbe látós versem,

de most betekintést nyertem újfent

abba ami lesz. És nem elég hogy az álomban

homokba süllyedtem (süllyedni fogok)

Talántalán az sem véletlen, hogy egy úszó

szigetre, hánykolódó parttalan partra,

olyanra aminek nincs teteje, sem alja,

na egy olyanra tévedtem (tévedni fogok).

Vagyis hát, egyszerre ott lettem (leszek).

Furcsa, nem lettem (vagyok) okosabb,

És arra, aki álmomban leszek (voltam),

Kíváncsian tekintek. A jövőbe, a múltba is.

Nem kutatom, nem érdekel hogy mi ez,

miért álmodtam, mit jelent. Van jövőm!

Megmaradok. Időtlenül. Volt. Van. Lesz.

Megmaradok (megmaradok).

(süllyedni fogok)

(tévedni fogok)

(leszek)

(vagyok)

(voltam)

(megmaradok)

V. Varga TiborOtthon

Tudod, éjjel hazaértem,

De nem otthon volt a haza.

Legalábbis annak a réginek...

Az otthonnak semmiképpen

Nem volt otthonszaga.

Olyan volt, mint egy kés,

Ami csak úgy elveszti élét,

Ami lassan várja a végét.

Lassan, de biztosan kopik.

Kopik az él, már alig él,

De még mindig van pár rész,

Ahol képes vágni. Na ilyen

Volt az otthon, funkcióit

Néhol lassan, néhol gyorsan,

de vesztő süllyedő hajó.

Ami mindig itt lesz. Ha jó,

Ha már olyanná válik, mint

Az élettelen kés. Kérdem én,

Ez mindenhol így van?

Mindenhol más lesz a szaga?

Kedves régi barát,

Sírni támad kedvem,

Jajj, otthon, gyere haza...

V.  Varga TiborMennyivel jobb lenne...

Mennyivel jobb lenne,

ha  mondjuk két ember egymásnak hátat fordítván

bocsánatot kérne egymástól, nem pedig az lenne,

hogy az egyik ordibál, és csak a másik kér bocsánatot,

és akkor elgondolkozik az egész világ, tehát mindenki

más (mindenki másképp, mert mindenki más kép,

más képe ennek az egésznek, igazából egy fényképező,

ami rögzíti ezt az apróságot, és a lénye lényegtelenné

válik, csupán ebből az aspektusból lesz fontossá,

hogy értékelje ezt, hogy az egyik ember bocsánatot kér,

míg a másik ordibál), hogy most ki is áll feljebb,

az aki túlél, vagy épp az, ki túlélni enged.

„Elhatároztam, hogy feleségül veszem. Az udvarlás innen már csak formaság. De mit gondolsz? Az ember mivel kezdi az udvarlást? A  - Kérsz egy rágót? - túl primitívnek tűnt. A  - Helló! - túlságosan banális üdvözlés lett volna jövendőbéli menyasszonyomnak. A  - Szeretlek, égek a szenvedélytől! - túlságosan direktnek, a - Szeretnélek a gyermekeim anyjává tenni! - kissé korainak látszott. Így aztán nem mondtam semmit. Egy idő múlva a busz megállt, ő leszállt, és soha többet nem láttam.”

Allan Pease - Alan Garner : Szó-beszéd

V. Varga TiborO tempora, o mores!

Az idő?

Elszállt, elmúlt, vége.

Az idő... kereket oldott,

Az evező kiesett a ladikból,

Most irányíthatatlanul sodródik

a vízesés felé, hogy végül

lezuhanjon.

Az idő kiakadt műszere:

az óra,

most a végtelenbe sétál,

ott megáll.

De ne aggódj, csak egy percre.

Aztán visszafordul, hogy

az egészet előlről kezdje.

Az erkölcs?

Már rég halott,

S legott egy madár,

egy fehér madár rikolt,

siratja múltbéli énekét,

mikor még szívből jött minden,

s egyetlen kincsem

- merthogy én vagyok a madár –

volt a dallamos életem.

És most vége.

Talán újrakezdem valamikor,

mikor az idő bólint,

s mikor közte és az erkölcs

között lesz közös nevező,

és a ladikba új fából készül

egy újabb, egy másfajta evező.

V. Varga TiborNe félj

Néhány hiányzó láncszem,

mocskos megszokás...

Unalmas, esős hétfő,

dillemmában rángó vérző

Szívritmus, kiben lüktet

saját maga, és a kérdés.

Miért és miért épp velem?

gyönyörű gúzsba kötött lélek,

Mondd miért nem szeretsz?

V. Varga TiborA malom

A malom

Négy karja

markolja

Az eget.

Közben meg

Csak nevet.

Nem mozdul.

Nem tud.

Sírhatna.

Nem érdekli.

Ő a malom.

Ez a dolga.                      

Mi a dolga?

Négy karjával

A  malomkövet

Hajtja?

Az ég – falat

kaparja?

Szent feladat?

Hamis tudat?

Kavar,

kavar,

kavar,

kavar.

Kavar és nevet.

Kavarva

hozza létre

az őt hajtó szelet.

V. Varga TiborVárok rátok

Minden úttest amin átkeltem,

Minden test, amit éreztem,

Minden út, mivel végeztem

Amit magam mögött hagytam,

Minden egyes gyűrött paplan,

Most visszagondol, vagy

visszagondolna rám.

Mondjam hogy jól esik?

Mondjam hogy mindegy?

Mondom. Majd egyszer. Talán.