V. Varga TiborArcomon a ránc
Arcomon a ránc
duplájára mélyül:
Gondolat.
Kisimul, vége.
Hagyd rám a dolgomat,
a tiéd a Tiéd.
Tessék? Hogy miért?
Nézd, micsoda szakadék,
benne végtelen hosszú
folyó hömpölyög.
minden pórus
szárazságért könyörög,
csurog a szakadékban,
csurog a könnycsepp,
Elkopik az idő: a kettőből négy lett.
Négy lett, kettő négyzet,
két kör. Átsimul, simogat,
gyűlöl, majd borogat.
Jól van, takarj be,
takard be ráncomat.
Nemsokára elalszik
a félhalott áldozat.
Utolsó kommentek