V. Varga TiborFelhőtlenül
Annyira nyugodt, kikapcsol.
Csónakban ring a tudat,
Testemben pedig mint
kés a vajban
(egy nagyon forró kés...
késésben van a vaj,
a késhez képest,
olvad az él ölében,
folyékonnyá válik
saját örömében),
siklik a boldogság.
Tejút vagyok, csorog a tej
márványfehéren pancsolok,
és minden olyan puha.
És elpárolog minden ruha,
és meztelen vagyok, mint
Maga a boldogság, a ritka váza.
Folyékony arany, olvadnak
az ékszerek, súlytalanságba
olvadnak, és csillám fénnyel
léggömbként szállnak az égbe.
Végre! Könnyű vagyok.
Végre! Talán annyira egyszerűen
kifejezve, mint amilyen egyszerű
egy darab fa (, ami egyébként
csodás faragvány lehetőségét
lebegteti meg. Szem kell hozzá.):
Ez nagyon jó.
Ez nem válhat rosszá.
Utolsó kommentek