MyOTHERSIDE

V. Varga TiborVáltozás

Valami újat ízlelve költözik belém a más.

A szennyesemet gombócba gyúrom,

A szoba sarkában landol egy vallomás.

Nyugodt légzéssel hasít szét a változás.

V. Varga TiborÜvegtéglák

Egy vastag tükröt kérek, olyat amiben nem látom magam,

Egy torz szemüveget, egy csorba üvegszilánkot,

Egy súlyos üvegtéglát s vele valami elmosódott világot

Egy olyat, ami mindig mást mutat, mint amit kéne,

Azt emelném most a szemem elé, kérve

Valami fölöttem álló hatalmast, magyarázza el végre,

Hogy miért én találom meg mindig azt a hegyet,

Ami tonna kő alatt talán egy kis gyémántot rejteget.

Malmö, 2012 május 26

V. Varga TiborFüstkarikák

Középen semmi, körülölel a vég,

Alattam valami föld, de bennem van az ég,

Füstből születtem és kárba fogok menni,

Egyszerre létezem, de vagyok mégis semmi.

V. Varga TiborIllat

Valami nedves svéd aromás virágszag,

Valami vágott fű, valami dohányfüst,

Valami portalan rozsda, fülledt pára,

Valami megváltozott tegnapról mára.

V. Varga TiborAz elfeledett madár

Egy üres levélen rajtamaradt bélyegről

Bámul a feketébe valahol egy kismadár,

Egy messzi fiókban, régóta kulcsra zárva

Porosodik az emlékrezervoár.

Most kiborították az ágyra, gyűrött, nedves

Szemfestékes zsebkendők közé. Szállna.

De visszakerül végül, hisz halott a madár,

Mint ahogy halott gazdája álma.

V. Varga TiborÖlelés

A holnap visszakívánkozik, ölelné a mát,

Nyugtatná, csitítaná, karjai közé zárná,

Épp ahogy a világról nem tudó unoka

Karolná át a sötétben zokogó nagymamát.

Tibi/Bálint - Szeretnék

A fehér lap előttem,

Éktelenül áll,

Éket kerestem eddig,

Ékesítem hát.

Malmö, 2012 április 29.

V. Varga TiborZene

Egy elcsúszott ujj miatt odébbírt hangjegy vitt diszharmóniát a készülő műbe, valami ott megakadt, de soha senki nem gondolta, hogy hiba történt. Amikor az ivóban a lemez az elcsalinkázott hanghoz ért megállt a levegő, az emberek egy pillanatra összenéztek, nem értve mi az ami kizökkentette őket. Barátságok születtek az apró hibából, néhányan csak egymásra villantottak egy félmosolyt. Férjek csalták meg feleségüket a disszonáns másodperc miatt, unott hivatalnokok döntöttek úgy, hogy a vízbe ugranak. Voltak költők, akiknek meg kellett hallgatniuk a felvételt ahhoz, hogy ihletet kapjanak; ők maguk sem tudták miért, de legjobb és legrosszabb verseik ebben a dalban fogantak. Nem értették, nem érezték. Nem tudták miért, nem akarták tudni, a zene pedig – ahogy ezt egy zenének illik – hullámzott  tovább, hiszen a régi bakelitet még pörgette a fáradt lemezjátszó. Talán ő volt az egyetlen aki értette mi történt, de ő is csak addig amíg el nem rágta a szú.

V. Varga TiborEgy meggyűrt lepedő

Egy meggyűrt lepedő ráncai közül

Hámozom ki a léggé vált múltat.

Diszkrét pontokat összekötve

Választom szét az elfeledett egybegyúrtat.

V. Varga TiborA hosszú séták városa

A hosszú séták városában az ablakokat nézegetem.

Szögletes árnyak, napsütésben csillogó kristály,

Kettéhasadt szívek, színházéletek, sok lehúzott roló,

Behúzott függöny, elsötétített jelen, fekete időtlen táj.

A testem már megszokta a hideget, eggyé olvadtam

A faggyal, együtt olvadtam a hóval, most nap cirógatja arcom.

Átfúj a szél, itt mindig fúj, már alig érzem, szelíden átölel.

Barangolok napsütötte, vagy árnyas utcákon, sétálva alszom.

Csoszogva macskakövön, vagy vakok bordás útjelzőjén,

Vörös téglákon, salakon, füves parkon át... céltalanul, általában.

Csak a következő lépésre figyelek, tovább nincs,

Messzebbre nem kell néznem a hosszú séták városában.

Malmö, 2012 április 7.

V. Varga TiborAjtók mögül

Lepergett előttem életem filmje,

Gondolkozom tetszett e amit láttam.

Vajon kit nyűgöz le éppen ami itt van,

Rajtam, holmi régről hozott, szakadt hátizsákban.

Belenyúlok, emlékeket forgatok, ízlelek. Inkább ezt, minthogy megint téged nézzelek, mert amit kézzel fogok, ami már nincs, de mégis van, mert volt, még az is jobb annál, mint amikor hátat fordítasz nekem, elvonulsz, nem nézel vissza, mikor az utolsó atomod tűnik el valami ajtó mögött, ha tudna kanyarodni a tekintet, örökre téged követne.

De nem kanyarodik, egyenes, mint minden az életben,

Az idő sétál, te ajtók mögül, szánakozva, nem velem,

Álmaimban csúfolódva

Kacagsz néhány életen.

V. Varga TiborMacskakő

Egy lépés, két macskakő közé,

Letörött a sarkad, eltalált egy mondat.

Kicsit félve összehúzod magad,

A kabátod alá rejted mindened,

Féltve őrzöd a csonka sarokban

Még talán pislákoló életet.

V. Varga TiborTavasz

Levettem a kabátom, egy nemlétező pocsolyában kötött ki.

A cipzárja már rég rossz volt, megfakult a színe,

Rozsdás gombok díszítették, egy helyen elszakadt

messziről jött testét most az enyészet örökli.

Helyette jön most egy nagy semmi, ezt veszem magamra,

Elhasználhatatlan posztóból készült, gyémánt

Levegőpattentjait mellkasomra nyomom

Egyszerre hordom és nem is, így mosolygok a tavaszra.

V. Varga TiborZuhanás

Időben szólt, mégsem mentem,

Ami itt volt, pár hangjegy, egy félbe tört csók,

Egy tompa kréta és keményre fagyott víz,

Mindet zsebretettem. Elhagyott a szerencse,

Mások után kapkodok, azt hiszem bölccsé tesz

A magány, pedig csak egy hatalmas fúrófej

Üt lukat hangtalanul, láthatatlanul az életemen.

Ne gyere közel, rejtély fertőz e a kezem.

V. Varga TiborA hátsó kijárat

A hátsó kijáratnál szokás,

Hogy az emberek megállnak,

Kicsit hátranéznek,

Miért itt jöttem ki? Kérdezik,

Majd nem fordulnak vissza,

Hanem mennek dolgukra,

Ki ki a maga útján, a nagyvilágba.

Hogy jól van ez így?

Bízzuk ezt az életre,

vagy a talán a halálra.

V. Varga TiborEllopták csillagom

Ellopták csillagom, halk-jeges az ég.

Magányos bolygó a nagyvilágban,

A semmi körül keringek még

Egy keveset; jöhet az űr utánam.

V. Varga TiborTavasszal

Tavasszal egy-egy hajtás belopózik a szobámba,

Velem hallgat valami kaotikus csendet.

Érzi a meleg szellőt, megcsapja valami illat,

Én is érzem, annyira: megremegtet.

Nőj tovább, ez a te zamatod, ne érdekeljen más

Csukd be mindened, zárj ki, élj tovább.

Tavasz van - szippantok mélyre zárt szemekkel

Egy kinyílt orgazmus orgonát.

V. Varga TiborHullámzás

Ipszilon tengely mentén oszcilláló pontok,

Tajtékzó hab-zuhanás, s egy pillanatnyi csend.

Majd a szelet korbácsolva újra nekirontok,

Belőlem táplálkozik a nyughatatlan rend.

V. Varga TiborKígyóbőr

Ami másnak nem kell,

Levedlett szemét,

Kopott és száraz

Kígyóbőr lehetsz.

Megérintelek és elporlad a szíved, nem állod a tekintetem, gyenge vagy, megvetlek, eltaszítlak, rámragadsz, ragadós száraz, száraz ragacs, takarodj, menj el egy más világba mert annyira nem kellesz, hogy már igen, most menj, csak menj, vissza ne nézz, vonszold a pikkelyeid, ezüst, arany, gyémánt, hulladék, csillan a nap és én nézlek, én vagyok aki nem bír hátat fordítani, megöl a vágy, takarodj!

Elfúj a szél, leválsz a bőrömről,

Ahol a szél ért, most kipirul.

Lassan csendes lesz a zene,

Itt maradtam egyedül.

V. Varga TiborNincs kontroll

Miért érzem úgy, hogy nincs hatalmam

Sánta érzéseken, elcsúszott perceken,

Hogy miattam nincs ma angyal a hóban,

Hogy gyorsulva zuhanok homokszemeken.

V Varga TiborEgymásban

Gombold ki a mellkasod, belenyúlnék a szívedbe,

Megtapintanám, megszorítanám, kipréselném.

Csak állnék, a szedet nézném, csak arra figyelnék

Te mit szólsz ehhez, érzed e azt, amit én.

Vér öntözi tenyerem, de én a te tekintetedben

Vérzek, áthatol rajtam, te engem társz fel.

Jó ez nekünk? Eresszük el egymást – és kihúzom

a kezem, de már késő, mert mindketten meghaltunk,

bíbor tenyerembe temetem arcom, amit a te

halott szemed fürkész tovább.

V. Varga TiborEsténként a parkban

Egymagam ülök. Nincs velem senki.

Léptek valahonnan, hangosan halkulók,

Kitágult világban látok egy árnyat

mögöttem elmenni.

V. Varga TiborRepülni

Mi jár a fejedben most,

Mikor siratod a szárnyaid?

Szárnyaid a koszos földön,

Tőből... mind a kettő.

Huss, rakd vissza varázsvessző!

...Nem segít. Az oldalad lüktet

És lüktetnek a levágott tagok,

A kezeiddel, még remegve

a könnyeid takarod.

Malmö, Feb 03, 2012

V. Varga TiborÜzenet a palackban

Leírtam mindent, már vége, mehet.

A hajóm az Øresund vizén lebeg,

Nincs fény, nincs remény,

Nem lát senki, pár csillag az égen.

A papír a palackban, parafát

Nyomok az üveg szájára,

Úgy dobom el az egészet:

Ússzon a csendes habokba.

Már nem hallom a zajt.

A palack törik szilánkokra.

Befagyott a szoros, nincs itt

Már senki, aki mozog, aki él.

De levelem a víz helyett

elviszi a szél...

Malmö, 2012

V. Varga TiborGod/Isten

God is a question: Is there destiny?

Isten egy kérdés: Létezik sors?

Imagine some nonexisting reality,

Képzelet, mely valótlan valós,

The Invisible, clinging on your back,

A hátadon kapaszkodó Láthatatlan,

A rabbit in a wizard’s hat.

Egy nyúl bűvészkalapban.