V. Varga TiborTavasz
Levettem a kabátom, egy nemlétező pocsolyában kötött ki.
A cipzárja már rég rossz volt, megfakult a színe,
Rozsdás gombok díszítették, egy helyen elszakadt
messziről jött testét most az enyészet örökli.
Helyette jön most egy nagy semmi, ezt veszem magamra,
Elhasználhatatlan posztóból készült, gyémánt
Levegőpattentjait mellkasomra nyomom
Egyszerre hordom és nem is, így mosolygok a tavaszra.
Utolsó kommentek