Varga TiborÍróasztalom
Négy csésze az asztalon
Nézik ahogy haldoklom.
Kávészagú a levegő.
Ők tudják mi bánt.
Örökmozgók állnak meg.
Csillogó könyörület,
Szánalom az arcukon.
Megértettek engem.
Lámpám szemembe ég.
Lyukat éget retinámba
Minden, mit már rég
Tud rólunk.
Hányódó könyveim
Utolsó lapjai becsukódnak.
Megrezzen a napfény.
Csak Ök sohajtottak.
Tollam felém fordul,
Nem ír hanem sír.
Gondolatban rámfolyatja
Az összes tintáját.
Naptáram kitépi magából
Fájó részeit. Csonka
Egésze bólint. Fáj, de...
Jobb lesz így Neked.
Az asztalom roppan,
Négy lábával rúgna.
Ostoba voltál – súgja,
S készíti szálkáit.
Hát mindenki tudta
Hogy ez lesz belőle?
Igen. Bólogatnak némán.
Mindenki tudta előre.
Utolsó kommentek