V. Varga TiborHold
Fénylik a Hold, minden nappal nagyobb.
Balról hományos kontúrral
Az éjszakába ragyog.
Talán suhan az égen, csóvát húz az éjbe?
Titkokat súg, a te füledbe,
Elmosódott széle?
Vagy egy helyben vár, vár téged haza?
Együtt kérlel ő, a csillagok,
S az éjszaka?
Vagy csak némán tekint, vágyakozva?
Hangtalan imát rebegve
A kozmoszba?
Csönd van. Sötét. Túl mély az álmod.
Nem látod hogy hív,
Nem látod.
S mikor felébredsz, alszik már a Hold.
Alszik ami éjjel tiéd volt.
Csendes az égbolt.
Utolsó kommentek