V. Varga TiborFelébrednék
Felébrednék izzadtan, sírva ébrednék sötét álomból,
Sírva ébrednék látva a múltat, átélve újra mindent,
Véres könnyekkel, szétrobbanó szemmel nézném
Végig újra azt ami volt, ami van, a bennt, a kintet.
Ébrednék már hipnózisból, alfából, mélyről,
Valahonnan az agyam törzséről, ahol még senki sem járt,
Valami gyógyszer hatására pillantanám meg
Újra azt ami valaha a legszörnyűbben fájt.
Ordítanék már fel a legborzasztóbb sikollyal
Megértve megtörtént, rég feledett fekete titkokat,
Feltépném már saját sebeimet, felszakítanék
Már belül gennyedző gyulladt gócokat.
Szakítanám szét a mellkasom, kitépném magamból
Azt a rossz szívet, azt a rossz lelket, amivé vált
Az évek során, mostanra piros lüktető atomból
Fekete értetlen rohasztó kérdőjellé mállt.
Felébrednék...
Aztán ébren, könnyáztatta vörös, véres szemmel,
Fejfájva, megértve, újjászületve és kitépve,
Azt hiszem még sírnék egy sort, majd magam
Mögé téve mindent bólintanék, így folytatnám utam.
Utolsó kommentek