Épp a padon reggeliztem, mikor megláttam, hogy az a fickó melegítőben, itt-ott lyukas pólóban, a mosdást nélkülözni kénytelenek kipirosodott bőrével egyenesen felém jön. Megpróbáltam kitalálni, vajon cigit vagy aprót fog-e kérni. Mindig engem találnak meg először, gondoltam, hiába látják, hogy fülhallgató van a fülemben, és mikor odaér és elkezdi, ki se veszem a fülemből, és mikor befejezte (azt hiszem, pénzt kér), szokás szerint azt mondom neki, fel se nézve, hogy „Sajnos nincsen” (ami most kivételesen igaz is). Ő pedig elmegy, de menet közben még visszanéz a sarokról, szinte kifejezéstelen arccal, de van a szemében valami megmagyarázhatatlanul zavaró, amiből lassan rájövök, hogy talán nem pár forintot, hanem pár falatot kért. És a túrós táskámra nézek, aminek úgyis csak a felét akartam most megenni, mert nem nagyon vagyok éhes, és a fickó már rég eltűnt a sarkon, de egyébként is késő lenne utánamenni, mert már az se tenne jóvá semmit.