Varga TiborZebedeus

            „Amikor onnan továbbment, látott két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat és követték őt.” Mt 4, _{21 - 22}

Térdelt a porban és nézett utánuk. Pár perce már hogy abbahagyta az ordítozást. Mellette a koszos tengerpart, a partra kiváncsiskodó hullámok. Ütemre csobogott a víz, mint a gondolatai. A földre rogyva felemelte kérges tenyerét és letörölte a patakzó könnyeit. Jelen pillanatban nem volt ember a Földön aki átérezhette volna a fájdalmát. Elvesztette őket. Elvesztette két fiát. Elvesztette két munkatársát. Elvesztette két barátját. Mi lesz így vele?

Mindig szűkösen éltek így hárman. Sára belehalt a harmadik gyermek világrahozatalába. Tej és megfelelő táplálék híján a csecsemő néhány nap múlva követte őt. Azóta hárman voltak egymásnak: Jakab, János és Ő, Zebedeus. Az apjuk. Kicsi koruktól kezdve kimentek vele a tengerhez, egyre többet segítettek neki és mostanra – Zebedeus felett is eljárt az idő – igazi munkaerővé, remek társsá váltak mindketten. Apjuk mostanában már csak történetekkel, az arany idők bölcsességeivel, és az apróbb feladatok körülményes, szakszerű végrehajtásával járult hozzá a mindennapi betevőhöz. Az egész napos halászat után a fiúk hordták a piacra az általuk kifogott friss, értékes halat. Óriási testi erő kellett ahhoz hogy a jószágból más jószág, vagy pénz váljék. Zebedeus öreg volt már, egyedül semmit sem ért...

A hullámok csak hordták a partra a szemetet, a döglött halat, a fájdalmat, a múltat. Még mindig folyt a könnye. Elvették tőle a fiait. Nem tudtak ellenállni a hitvány becsapásnak. Új távlatok, emberhalász... üres szavak. Nézte a tenger víztükrét és nem értette miért. Miért vele? Jól tudta hogy a fiúk nélkül elveszett. Pár hétig még bírná a kapott alamizsnával, aztán lassú halál lenne az osztályrésze. Senkinek nem kell egy foghíjas öregember...

Felállt és a parthoz sétált. Összeszedte a maradék erejét, eloldozta a csónakot, rálökte a vízre, majd ő maga is beugrott a habok közé. Nem gondolkozott, csak úszott, úszott. Úszott bele a horizontba.

Nem vették észre eltűnését.

Bár a tenger kicsit sósabb lett.