V. Varga TiborMásodik levél
Most a strandon vagyunk, imádlak,
Imádlak ahogy mindig akartalak,
Ráncaid olyanok, amilyennek lenniük kell.
Öreg vagy, de vagy. Nekem vagy,
Vagy másnak is, elrejtőzöl valami fedél alatt,
Megkínálsz. Ilyennek képzeltek,
Ilyennek álmodtalak. Csak a ráncaid maradtak meg,
És az arcod, olyan amilyen sohasem volt.
És amilyen sohasem lesz,
mégis jó volt ez az álom, kár hogy ébren vagyok,
szorít a valóság, és hát... ez az élet amit élek.
Szeretnélek.
Malmö, 2012 szept. 21.
Utolsó kommentek