V. Varga TiborMozdulatlanul
Ha elbújtál valahol, most már előjöhetsz,
Elmúlt az idő, épp most éppen most van.
Megállt minden óra, mozdulatlan
Embertömeg egyként él most holtan.
Néhány ezer esőcseppnyi sziklaszilárd kristály,
Nem jutok közelebb hozzád,
Elállják az utam,
azt hittem ha leáll az idő lesz időnk egymásra, közel leszel, simogathasz, én viszont, viszont nem számoltam azzal, hogy ha az idő megáll, minden megáll, és azok a parányi lényegtelen pici esőcseppek lesznek azok a kibaszott kis akadályok, amik között nem tudok áthaladni, amik miatt nem érinthetlek meg, pedig látlak, pedig közel vagy, pedig érzem, hogy vonzol, mint ahogy egy nap húzza magához a bolygót, úgy szippantasz magadba, én pedig küzdök, de azért küzdök hogy egy helyben maradjak, mert ha engedek, az esőcseppkristályok millió lyukat szaggatnak belém, mire elérlek meghalok.
És ha meghalok, az idő megy tovább,
Felocsúdik mindenki, s a sok esőcsepp
eléri a pocsolyát. Vagy mégis erős voltam,
és úgy érik el, életben maradt mind
a testem, mind a lelkem, így sétálsz
el elfordulva, már nem ismersz meg engem.
Utolsó kommentek