V. Varga TiborAz út
Ha marionettnek érezném magam,
már rég alattad állnék, magamra hurkolnám
az összes zsineget. Táncolnék alattad,
várnám hogy rángasd a madzagot...
De nem vagyok. Most inkább
Kidobnám a szemétbe
az összes maszlagot,
Megenném a maradékokat,
felfalnám a felesleges színeket,
Kiharapnám a múltból és a jövőből
A lerágott csontokat, rágós részeket,
Elfogyasztanám vacsorára:
a csendet.
Valahogy így akarnék rendet.
Egy út, egy ösvény, nincs szegély.
Nincs seb, nincs heg, nincs fekély.
Csak puha, bársony bőr van,
és az út, rajta, át,
körbe-körbe, rajtad.
Nincsen más ezen kívül.
És ha van...
hagyjad...
Utolsó kommentek