V. Varga TiborMúlt Jelen Jövő
Volt hogy:
Szóltam, és belémszúrtál.
Ledöftél, játszottál, kínoztál.
Lenéztél. Lenéztél rám.
Most szólok megint.
Másfelé nézel. A semmi rám
Legyint. Odakint, mint
Jéghideg lehellet fordulsz el.
Rámmorogsz, a kandallónkban
Összedől az égő fa.
Fűti a fémsűrű levegő..
Nem érdekel. Téged nem.
Lehet hogy nem véletlen?
Most:
Lebegő űr, nevető zűr.
Most valaki rímekkel dobál.
És máris tele: Az újabb pohár,
Az újabb lap. Egy újabb falat.
De közben leesik hogy
Tegnapról maradt...
Fel van melegítve,
Érzem hogy állott,
Áporodott, mállott,
Dohos, koszos,
Régi, büdös, fonnyadt.
De lesz hogy:
Megint szólok.
Mondd Te mit gondolsz?
Mondjad!
De...
Tényleg mondjad!
És mondjuk hogy mondod.
És mondjuk hogy megint
Beintesz.
Vagy Te leszel aki
Megint tesz az egészre.
Vagy megvető szemeddel
Zabálsz be ebédre.
Mosolyogni fogok.
És Te nem tudod mivégre.
Eszedbe sem jut, hogy már
Nem vagyok kiégve.
Nem hajszolhatsz kínba,
Nem bánthatsz újra.
Körülötted régóta mindenki tudja.
És akkor: én leszek felül.
Vagy alul csak leszarom.
Túlfolyik bennem a mézédes
Hatalom. Hunyd le a szemed.
Tudd hogy lesz hogy így lesz.
Ez van.
Érezd.
Ilyen ha vesztesz.
Utolsó kommentek