MyOTHERSIDE

Juhász KristófZozóbaba és a pótlapmanók

Zozóbaba végre hosszas hiszti után lefektette anyát és apát, elégedetten leoltotta a villanyt, és kedvenc jógapózába gömbölyödve szakrálisan álomba hortyantotta magát. Azaz csak hortyantotta volna, ha nem hallott volna az ágyból valami furcsa neszezést. Fülelni kezdett, mert első rémületében azt hitte, anya és apa is belépett abba a klubba, melynek tagjai iparszerűen gyártják a kistestvéreket a családtámogatásért, vagy mert egy Ratzinger nevű csúnya, kopasz bácsi azt mondta. Szerencsére nem erről volt szó, anya és apa vicces, egymásba gabalyodott sziluettje helyett valami egészen mást, sokkal furcsábbat látott. Anya mellén három potrohos, denevérszárnyú manó ült, az egyiknek osztott szeme volt, mint a szitakötőnek, a másiknak egyáltalán nem volt szeme, csak valami antenna a feje búbján, a harmadiknak pedig tizenkét kis fekete gombszeme körben a fején. Viszont mindegyiküknek hosszú, hegyes csőre, és rengeteg csápja volt, amikkel hevesen hadonásztak, és zümmögve vitatkoztak valamiről.

-         Kik vagytok? – kérdezte szigorúan Zozóbaba.

-         Mi vagyunk a pótlapmanók, és most gonosz varázserőnkkel elapasztjuk édesanyád tejét. - válaszolták a pótlapmanók.

-         És abban mi a jó nektek, pótlapmanók? – kérdezte Zozóbaba, aki csöppet sem ijedt meg.

-         Hát nem tudod, hogy mi vagyunk a pótlapokon ki nem töltött rubrikák lakói? Hogy mi vagyunk a Csömörletes Hivatalban élő Nagy Lapmanó szerencsétlen gyermekei? Mikor anyánk, a Nagy Lapmanó szétszórja a világban pótlapjait a gyermekgondozási segély igényléséhez, az anyasági támogatás igényléséhez, meg a családi pótlék igényléséhez, mi már korgó gyomorral várjuk, hogy aki a lapokat kitölti, tintával enyhítse szomjunkat, és golyóstollal vakargassa potrohunkat. De mivel soha nem töltik ki az összes rubrikát, éhesek maradunk, és éjszaka előjövünk, hogy szörnyű bosszút álljunk azon, aki éheztet minket. És most ne zavarj, dolgunk van!

-         Pisi csobban, kaki pottyan, álljatok meg azon nyomban! – kiáltotta Zozóbaba a körbefülű babák ősi tántorító átkát. Az átok most is hatott, a három pótlapmanó úgy megtántorodott, hogy leesett anya melléről a padlóra, és nagyot koppant.

-         Na idehallgassatok, tintanyalók! Arra nem gondoltok, hogy ha szerencsétlen anyák az összes rubrikát és rovatot kitöltenék a pótlapokon, soha nem kapnának támogatást, mert a Csömörletes Hivatal négyszemű szürke öszvérei nem tudnák elfogadni az így kitöltött papírokat? Hogyan is tölthetné ki anya az összes rubrikát, mikor nem lehet egyszerre rokkantnyugdíjas, bevándorló, kiskorú, nagykorú, örökbefogadó, gyám, vak, tanuló, elvált, özvegy, együttélő, különélő, munkanélküli, közalkalmazott? Az összes rubrikát soha senki nem fogja kitölteni! Minden édesanya tejét elapasztanátok egy buta félreértés miatt? Miért nem osztjátok meg egymással a kitöltött rubrikák tintáit testvériesen? Hiszen testvérek vagytok! Úgyis minden családban más és más rubrikákat töltenek ki, valamelyikőtök mindig ihat tintát, és mindig vakargatják majd a potrohát. Akinek a rubrikáját épp töltik, az eztán nem mohón fellefetyeli az összeset, hanem ad belőle testvéreinek is, ahogyan majd ők is adnak neki. És még egyszer meg ne halljam, hogy anyák tejét apasztgatjátok, mert rettenetesebb átkokat is tudok, mint a tántorító. És ha az sem elég, hát itt van ez a pelenkásvödör, teli a használt pelenkáimmal, de három potrohos pótlapmanónak még éppen van benne hely… - ilyen bölcsen és bátran beszélt Zozóbaba. A három pótlapmanónak több se kellett, hanyatt-homlok igyekeztek vissza a rubrikákba, és megfogadták, hogy eztán testvériesen megosztják egymással a tintát, és továbbadják egymásnak a potrohvakargatást is. És azóta a világon soha, semelyik édesanyának nem apad el a teje.