- Ádám!
- Jelen!
- Bartos!
- Jelen!
- Bertőczi!
- Jelen!
Bulkár, Cinege, Csuhajda, Czóber... 53 újonc a D épületből. A Jelen! Kiáltások határozott visszhangot keltenek a barakk folyosóján. Gyengén a C és az E épületből is áthallatszanak a tesztoszterongazdag kiáltások.
- Ujvár!
- Jelen!
- Varga!
Teljes csönd a folyosón, az E épületben befejezték a névsorolvasást, már hallani a reggeli masíroztatást kommendáló őrnagy jellegzetes hangját.
- Varga!
Teljes csönd.
- Nézze meg valaki!
Két egyenruha visszamegy, hogy megnézzék mi történhetett. Egy ember az ágyon fekszik. Ő lenne az? Ki más... Odamennek hozzá, a férfi fekszik. Férfi... Fiú még, a húszas évei elején járhat, arcbőre sima, bár felépítése katonáéhoz méltó, de valahogy nem... nem illik oda. A két ifjonc megfordítja a testét. Üveges tekintet. Pofozgatják. Üveges tekintet. Szívdobogás nincs. Pulzus nincs. Életjel... nincs.
- Meghalt! – mondja halkan az egyik beküldött újonc.
- Meghalt. – egyezik bele a másik. – Menjünk.
A korridor homályos a gyér megvilágítástól. A hálóteremből kijövő két ifjonc csöndben közli az őrnaggyal, hogy mi történt.
Hivatalos intézkedések. Levél a családnak. Koporsó. Halottkém. Rendőrség.
Ki volt Ő? Nem tudja senki. Ő sem tudta.
Mit fektetett le életében? Senki sem tud semmit. Semmit.
Sajnálják? Sajnálják.
Mi volt az értelme életének?
Aznap a D épület leendő katonái kimenőt kaptak. Este néhányan be is rúgtak.
Utolsó kommentek