MyOTHERSIDE

Juhász KristófMI LETT MATYIVAL?

„Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk.”

                                               Mi, az 1982 előtt születettek – részlet egy iwiwes üzenetből

- Mi lett Matyival? – kérdezi tőlem a kocsmában Bálna és Varga Manó – teljesen eltűnt.

- Hoztok egy sört? – kérdezek vissza – Aztán elmondom, mi lett Matyival, ha tényleg érdekel titeket. Hosszú sztori lesz. – figyelmeztetem őket. Hogyha rövid, tömör választ várnak: a Szentendrei Rendőrkapitányság sajtóreferense lett, egy gyermek apja, boldog házasember, kéthetente horgászik, szóval, ha ilyen választ várnak, inkább ne is hozzák a sört. De Varga Manó már áll is fel, így hát kényelmesen hátradőlök, és rágyújtok a cigarettára, amivel Bálna kínál. Matyi…

A kilencvenes években azért jártunk kocsmába, mert mindenki ott volt. Kétezer után azért, hogy egyedül legyünk. Tehát továbbra is a kocsmában ülünk mindannyian.

– ez volt Matyi egyik legismertebb bölcsessége az Ínyenctől a Capri Sörözőig, ami legalább tíz kilométer a Duna mentén, Szentendre szívétől Leányfalu szívéig. Matyi a filozofáláson kívül egy punkzenekarban, a Judy Poszterben énekelt. ’98 és 2002 között komoly hírnévre tettek szert, minden bakancsos, színeskarkötős tini és poszt-tini betéve tudta Anthony, ó Anthony című számuk szövegét.

Ha ennyire igénytelen egy szerep

Mondj rá máskor nyugodtan nemet

Miért kokettálsz a nyikhaj Pitt-el

Ha hagyod a faszba, rád senki se pikkel

Ó, Anthony, ó Anthony

Miért kell mindent bevállalni?

Ó, Anthony, ó, Anthony

Ezt át kellett volna gondolni…

- és így tovább, a szám Anthony Hopkins-nak a Ha eljön Joe Black című filmben való szereplését boncolgatja. A refrén valóságos szállóigévé vált, körülbelül a máskor számolj el tízig jelentéskörében mondogatták egymásnak fejcsóválva az emberek: Ó, Anthony, ó Anthony. Sajnos, amikor Matyinak mondták, hogy Ó, Anthony, ó, Anthony, ő nem hallotta, ugyanis egy taxiban feküdt ránézésre kómaközeli állapotban. A Judy Poszter éppen a Mit csinálnak a vakondok télen című számot játszotta a Köpködőben, mikor Matyi hirtelen nekiesett Bőrösnek, a basszerosnak, aki teljesen meglepődött, azt hitte, az énekes viccel, de nem, Matyi komolyan meg akarta verni, dulakodni kezdtek a színpadon, majd legurultak a közönség közé, és valahogy lerántották magukkal a kontrolládát, ami egyenesen Matyi fejére esett. Aztán nem lett persze komolyabb baja, nagyobb volt az ijedelem, mint. Hogy megértsük, miért akarta Matyi megverni Bőröst, ahhoz vissza kell mennünk Ivettig. Ivett Matyi bolond nője volt, akiről ezt Matyin kívül mindenki el is ismerte. Illetve valószínűleg Matyi is elismerte, csak nem szerette, ha nagyon felhívták rá a figyelmét. Úgy jöttek össze, hogy Matyit rettenetesen megverték a békásmegyeri szkinhedek. Matyit általában egyhavonta megverték – ennek ellenére sem tanult meg verekedni, sőt, erre is volt filozófiája: áldozatvállalásunkat leginkább az arcunkba csapó ököllel tudjuk tudatni. Megveretni magunk nagyobb kiáltás, nagyobb igazság, mintha bármilyen verset, dalt, vagy képet alkotnánk… ez a bölcsessége nem volt túl népszerű. Ám az egyik szkinhed nővére lekiabált a tizenegyedikről, hogy húzzanak a büdös faszba, és ez hatott a tizennégyes átlagéletkorú kis csapatra. Aztán a csaj, Ivett leszaladt az utcára, hogy jól van-e az áldozat. Matyi jól volt, akár fel is állhatott és el is mehetett volna, csak lelki megteltséget érzett, és jólesett feküdni neki a hideg betonon, és hallgatni, hogy csöpög az orra vére. Ivett meg is ijedt rendesen, azt hitte, sokkot kapott a srác, Matyinak meg esze ágába nem volt elmagyarázni, hogy nem volt ez akkora verés éppen, csak azért fekszik itt és vigyorog hülyén, mert jólesik neki. Így találtak egymásra. Később Matyi persze elmagyarázta Ivettnek a filozófiáját, sőt, Ivett öccsével is egész jóba lett, mert aki ismerte Ivettet – azaz körülbelül egész Békásmegyer – az mind sajnálattal vegyes tisztelet érzett az iránt, akivel Ivett éppen járt. Ivett huszonkettő volt akkor, Matyi tizennyolc, de huszonnégynek nézett ki, ahogy mondogatta is: nem vagyok öreg, csak csúnya az arcom. Korkülönbségüknek Matyi az Ödi, adj egy puszit! című számban állított emléket. De – ahogy Matyi mondogatta – sajnos nem volt minden ilyen lágy. Ivett borzasztóan megkínozta Matyit ott, ahol neki a legjobban fájt. A mi háborúnk szellemi háború – ezt a mondatot szintén előszeretettel mondogatta Matyi, mígnem egyszer Ivett kijelentette, hogy ezt a Harcosok Klubjában mondja Brad Pitt, és ha Matyi Brad Pitt-től idéz, akkor ne savazza már az Anthony, ó Anthony-ban. Ez az Angyal Borozóban történt, nagy társaságban. Matyi őrjöngve rohant le a Duna-korzóra, és megpróbált egy úszó jégtáblára ugrani üveg borral a kezében. Mindenki utánarohant, csak Ivett támasztotta a pultot csodálkozva: miért, talán nem Brad Pitt mondta?

De igen, Brad Pitt mondta, csak nem kéne Matyi nehezen felépített világképét szétbaszni azzal a kurva nagy okoskodással, vagy ha olyan okos vagy, csinálj te is egy zenekart, vagy faragjál szobrot, abban éld ki magad! –mondták volna Ivettnek, mikor Matyit kihúzták a jeges Dunából, de Ivett addigra hívott egy taxit és elment. Ez volt a másik: az állandó taxizás. Mert Ivett nem tudta ám megvárni az éjszakai buszt, vagy a HÉV-et, nem ám, ő nem volt képes még egy üveg bor felett ücsörögni egy órát, miután már több órát ücsörgött több üveg bor felett, nem, neki taxiznia kellett. Ha Brad Pitt-el kapcsolatban épp tűzszünet volt Matyi és Ivett között, akkor mindenki biztosra vehette, hogy nemsokára a taxi lesz a téma. Matyi, aki a fél éjszakákat gyalogolt a Dunakanyarban egyik buliból a másikba, Tankcsapdát, vagy Kispált hallgatva ősrégi, dögnehéz kazettás walkman-én, aminek érintkezési hibáit erőteljes földhözvágásokkal lehetett orvosolni, közben rímeket faragva, dudorászva, vagy csikket gyűjtve, azt se tudta szinte, mi az a taxi. Esküdött rá, hogy mielőtt Ivettel megismerkedett, azt a szót, hogy taxi, ki se mondta soha. A dolog odáig fajult, hogy ha egy kocsmában Ivett fölemelte a telefonját, pillanatokon belül üres lett a helység. Az a bizonyos verekedés meg amiatt tört ki, mert Matyi azt hitte, Ivett kavar Bőrössel, ami persze nem volt igaz: Ivett soha nem kavart senkivel, csak úgy csinált, mintha, tehát provokálta Matyit, ami sokkal idegesítőbb volt, mintha ténylegesen megcsalta volna. Ivettnek ez volt a szórakozása. Matyinak meg erre ment rá abban az időben az idegrendszere. A koncerten is az okozta a félreértést, mint utólag kiderült, hogy Matyi, aki már elég részeg volt, megkérdezte mutogatással az első sorban táncoló Ivettől, hogy ugye senkivel nem csalta meg őt a zenekarból. Ivett meg egyszerre bólogatott, rázta a fejét, körbemutatott, aztán valahova Bőrös felé mutatott, de az is lehet, hogy a dobszerkóra mutatott, de az is lehet, hogy teljesen másfele mutatott, meg az is lehet persze, hogy egyáltalán nem mutatott semmit, csak táncolt; a legvalószínűbb, hogy fogalma nem volt róla, mit mutogatott neki Matyi. Mindenesetre Matyinak úgy jött le a dolog, hogy Ivett lefeküdt Bőrössel, a többit meg már ismerjük.

- Jó, de mi van mostanában Matyival? – kérdezte Bálna.

Matyi, mint minden tizennyolc éves punkzenész, a tehetségéből akart megélni, ami természetesen nem sikerült. Legalábbis eddig. Ha sikerülne, arról valószínűleg hallanánk. Valójában nem tudom, mi van most Matyival. Állítólag reklámszövegíró lett, de lehet, hogy ez csak pletyka. Ez neki túl… kommersz lenne. Persze az éhenhalás is kommersz, már csak az éhenhaltak számát tekintve. Csakhogy az emberek többsége se tehetségéből élő punkzenész, se reklámszövegíró, se éhanhalott nem lesz. Az emberek többsége ezek között félúton lesz valami – szabadidejében írogató napközis tanár, tábortűznél gitározó banktisztviselő, vagy ilyen hétvégi… szóval ilyen vasárnapi sátánista.

- Jó, de végülis mi lett Matyival azóta? – kérdezte Varga Manó.

- Ha az maradt, ami volt, akkor valószínűleg már nem él. – mondtam én – Ha él, akkor ő már valószínűleg nem Matyi, hanem valami egészen más, amire régebben ő maga se számított volna. Mondjuk Dezső… vagy Peti.

- Tulajdonképpen mi baja volt ezeknek? – kérdezte Bálna – Mármint Matyinak meg Ivettnek. Nem tudták magukat jól érezni? Most komolyan kérdezem.

- Szerintem – mondtam.

- Szerintem – mondta Varga Manó a szavamba vágva – Matyi nem tudta elfogadni, hogy olyan embert szeret, aki más, mint ő. Pontosabban nem értette, hogy ha egyszer szeret valakit, az miért nem tud ugyanolyan lenni, mint ő. Bocs, mit akartál mondani?

- Semmi – mondtam – csak eszembe jutott valami. Egyszer beszélgettem Matyival úgy igazán. Elmondta egy álmát. Megpróbálok visszaemlékezni.

- Na gyerünk. – mondta Bálna.

- Emlékezzél. – szólt Varga Manó is – Mindjárt zárnak.

Ivettel való fájdalmas és viharos szakításuk környékén Matyi írt egy számot, valami ilyesmi volt benne:

Ne minősíts sehogyan se, kérlek szépen, engem

Kurva könnyen elmehet így az élettől a kedvem

Legyél meg csak csöndben, legyél meg szeretve

Faszom se kíváncsi a te véleményedre

- De az álom, az álommal mi van? – kérdezte Bálna.

- Igen, az álomról meséljél. – mondta Varga Manó is. Matyi. Matyi álma…

Egy csocsóasztalban vagyok. Én is egy csocsófigura vagyok a többi között, azt hiszem, a kékekkel vagyok, vagy nem, mégse, most sokkal kisebb vagyok az összes figuránál, az asztalt hó borítja, a figurák lába felém lendül, talán én vagyok a labda? nem, a labda most gurul el mellettem, iszonyú robaj, félek. Azt mondogatom, hogy én vagyok, én vagyok, azonos vagyok önmagammal – vagy valami ilyesmit. Írok egy számot a csocsóról – határozom el. Aztán megjelenik egy általános iskolai osztálytársnőm, aki bejelölt tegnap az iwiwen. Tesióra után vagyunk, bemegyek a fiúöltözőbe, ott ül a csaj, felhúzza a pólóját, a két melle olyan, mint két fonnyadt, öreg banán, ráncos, lóg, és undorító, vörös ,színe van, de az arca, mint egy filmsztáré, mosolyog, és akkor egyszerre több dolog jut eszembe, hogy semminek semmi értelme, hogy egyiknek sincs értelme külön-külön, és hogy jó lenne venni pár extasy-t, és hogy szeretnék anyámmal ebédelni holnap, és hogyha lenne egy olyan szőrös sapkám, usanka, vagy mi a neve, akkor mindig nekimennék vele a kapaszkodónak a metrón, pedig így is annyira, annyira, annyira nagy a fejem.