"Itt ugyan át nem megy!" - ordítja az őr felénk.
A nyári nap minden erejével tűz a fejemre, szinte ugyanolyan erővel, mint délben tette. Egy izzadságcsepp szalad le az homlokomról, végig a halántékomon, lassan tétvázva az államnál, leessen-e vagy folyjon tovább; és akárhogy idegesít az a csiklandós, nedves érzés, nem tudom letörölni, mert egyik kezemben hűtőtáskát cipelek, a másikban pedig a szatyrot, amibe mindkét pokróc bele lett tuszkolva, és ettől olyan vastag, hogy csak három ujjal tudom átérni a szatyor fülét. A kocsi a kaputól nem messze áll.
A többiek közül valaki a hátam mögül ellenkezik az őrrel, mire az még egyszer odakiált nekünk valamit, aztán megfordul, és elkezdi behúzni a kaput. Igen, kimehetnénk a strand főkapuján is. Nem, nem lenne, csak pár perc kerülő. Mégis megnyújtom a lépteim. Oda fogok érni, még mielőtt becsukná.
Pont akkora marad a rés a kapu és az őrbódé közt, hogy kényelmesen átférjek rajta. De hiába. A következő lépésnél olyan dühödt erő ránt vissza, hogy teljesen meglepődök, de szembefordulok az őrrel, aki a pólómat szorongatja. "MONDOM, HOGY ITT NEM LEHET ÁTMENNI!" - ordítja komikus, erősen palócos kiejtésével.
Egy pillanat alatt elönt a düh.
"MIÉRT?" - ordítok rá.
Egy pillanatig nem hezitál a válasszal. "MERT NEM LEHET ÁTMENNI!"
"M-I-É-R-T???" - ismétlem én is magam eszelős dühvel. Nem értem, de már nem is érdekel. Egy kézmozdulattal le fogom ütni a kezét a pólómról. Továbbmegyek. Nem érdekel, erősebb-e nálam. (Még nálam is véznább.) Nem érdekel, van-e nála fegyver. (Egy gumibot.) Nem érdekel, van-e értelme. Tovább akarok menni. Tovább fogok menni.
A többiek kiáltozása térít vissza a Földre. Másodpercekig nézek még az őr szemébe, az őr az én szemembe, és a végére mindketten tudjuk, hogy nem fogok átmenni. "Idióta." - vetem oda neki, de már teljesen üresen és céltalanul. Elenged. Visszamegyek a kapu mögé. Lassan becsukja. Elindulok a főkapu felé.
A kapu
2008.06.08. 05:15 | just looking | Szólj hozzá!
Címkék: novella
A bejegyzés trackback címe:
https://myotherside.blog.hu/api/trackback/id/tr39509163
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek