V. Varga TiborA hideg
megtörtént események alapján...
Már amikor a jéghideg körfolyosóra léptem éreztem, hogy a mai reggel nem szokványos reggel.
Persze, megint beszippantottam a Váci út visszataszító izzadságszagát – sokak ételszagnak mondják, de nekem meggyőződésem, hogy a korán reggel savanyú szaggal ébredő emberek fájdalmát lehet érezni úgy reggel 7 körül –, megint csak szorosabbra húztam magamon a kabátot, megint a kabátzsebembe dugtam a kezem. Talán az iszonyatos hideg, talán a 7 óra előtti kelés, talán az, hogy minden nap így megyek végig a házban késztetett arra az elhatározásra, hogy ez a nap más legyen mint a többi.
Ezért ma öltem.
Öltem. Élőből holtat állítottam elő. Gyilkoltam. Életet oltottam ki. A világból eddig tapasztalt érzések legfurcsább és legújabb hulláma költözött belém, és nem tudom elmondani, hogy pontosan mi volt az. Talán olyan szégyen – hatalom keverék. Valami megfoghatatlan, mégis nagyon közeli. Ellentmondásos. A kezemben. A bőrömön. Mindenhol. Lemosni nem tudom, ott marad. Mindig emlékezni fogok erre az érzésre? Csak pár hétig? Már holnap elfelejtem?
Csak soha többé ne legyen ilyen hideg...
Utolsó kommentek